„Ha van 13. havi nyugdíj, akkor a 14. havi a következő lépés. Ezen dolgozunk, számolunk, kőkeményen dolgozunk azon, hogy ez megvalósítható legyen“ - jelentette ki Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter szerint ez a kisnyugdíjasok helyzetének javítására szolgáló legigazságosabb megoldás.
A kaposvári Lázárinfón a tárcavezető a vg.hu tudósítása szerint azt mondta, hogy a 13. havi nyugdíj visszaállítása fontos lépés volt, de az infláció miatt további támogatás szükséges. A kisebb nyugdíjak sávos emelésével korábban kísérleteztek, de ez politikailag nehéz, és igazságtalanságérzetet kelt. Lázár János szerint a végső megoldás egyértelmű: a 14. havi nyugdíj.
Kapcsolódó
A politikus személyesen is érintettnek érzi magát, hiszen választókerületében számos idős, özvegy nyugdíjas él, akiknek a mindennapi megélhetése a nyugdíjemeléseken múlik. „Ez a nyugdíjra adott válaszunk” - közölte. Emlékeztetett: november végén és decemberben minden nyugdíjas körülbelül 50 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést, valamint 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt kap.
Lázár János a magyar nyugdíjrendszer helyzetéről szólva azt mondta: a mai 2 millió 400 ezer nyugdíjas polgár nem az előző évtizedek megtakarításaiból kapja juttatását, hanem azokból a befizetésekből, amelyeket a jelenlegi dolgozók teljesítenek.
Hiába takarékoskodott valaki, hiába vonták a nyugdíjjárulékot a 60-as, 70-es, 80-as években, abból egy fillér sincs meg - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a nyugdíjkassza a Kádár-rendszer végére elszállt.
A miniszter kiemelte: a nyugdíjak fenntarthatósága a munkavállalók számától függ. 2010-ben 3 millió 600 ezer ember dolgozott az országban, ma 4 millió 900 ezer fizet adót, akik így gondoskodnak a nyugdíjasokról. Mint mondta, ez a garancia arra, hogy senki ne maradjon ellátás nélkül.
A helyzet azonban éles különbségeket mutat: a 2 millió 400 ezer nyugdíjas közül 500 ezernek a nyugdíja 240 ezer forint alatt van; míg 250 ezer nyugdíjas 140 ezer forint alatti összeget kap. Sok somogyi faluban, ahol mezőgazdasági nyugdíjasok élnek, a juttatások 100-130 ezer forint körül mozognak - emelte ki a tárcavezető.
A Portfolio a bejelentéshez hozzátette: a miniszter szavaiból sok részlet nem ismert, így például az időzítés, a bevezetés módja és az intézkedés költségvetési fedezete sem. Azt viszont tudni, hogy egy plusz havi nyugdíj az államkasszát közel 600 milliárd forintos extra kiadással terhelné meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat