Komoly visszhangot keltett, hogy – a Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezésére – a Magyar Nemzeti Múzeumból kitiltották a 18 éven aluliakat a november 5-ig tartó kiállításról, mert az sérti a gyermekvédelmi törvényt. Csák János kulturális miniszter az elbocsátással kapcsolatban kifejtette, hogy L. Simon László vezetőnek alkalmatlan, mert nem képes betartatni a törvényeket.

Csák János szerint az Orbán-kormány a „szabadság kormánya” egyébként, de neki döntést kellett hoznia, mert „L. Simon László kiváló értelmiségi és kiváló borász, de alkalmatlan vezető, mert nem tudta betartatni a törvényt”. A tárcavezető ezt az MSZP-s Hiller Istvánnak a Parlamentben elhangzott azonnali kérdésére válaszolva mondta, miután a volt kultuszminiszter azt kérdezte, miért bocsátotta el a múzeumigazgatót.

A múzeumigazgató közösségi oldalán reagált a történtekre, kiemelve, hogy a döntést tudomásul vette, de azt nem tudja elfogadni. L. Simon László szerint „a World Press Photo kiállítás képeinek bemutatásával a múzeum szándékosan semmilyen jogszabályt nem sértett meg″.

A nemzetközi sajtón is végigfutott a kirúgás híre

Az egyik legnagyobb amerikai hírügynökség, az Associated Press (AP) arról számolt be, hogy hazánkban azért menesztették a Nemzeti Múzeum igazgatóját, mert a World Press Photo kiállításon LMBTQ-tartalmak is megjelentek, emellett a tárlatra 18 év alatti kiskorúak is bemehettek, ami ellenkezik a gyermekvédelmi törvénnyel.

Hasonló megállapításokat tett a Reuters hírügynökség, a BBC brit közszolgálati műsorszolgáltató, a német Der Spiegel, a francia Le Figaro az El País spanyol vezető napilapok is.