A Kormányzati Tájékoztatási Központ információi alapján kormányinfót tartanak csütörtök délelőtt 10 órától Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő részvételével.
Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos Facebook oldalán tudatta szerda délelőtt egy bejegyzésben, hogy épp hangolódik a kormányülésre.
A mostani Kormányinfón valószínűleg a miniszterelnök Kötcsén elhangzott, új gazdaságpolitikáról tett kijelentései kerülnek előtérbe – írja az Index. A lap azt is valószínűsíti, hogy szó eshet arról is, hogy ki lesz a jegybank következő elnöke. Esetleg Varga Mihály jelenlegi Pénzügyminiszter?
Utoljára augusztus végén tartottak kormányinfót, ahol többek között téma volt a migráció, a tanévkezdés, Magyar Péter zajos kórházlátogatási akciója, valamint az óbudai korrupciós ügy is.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e vizsgálat a Magyar Péter által a kórházakban tapasztalt körülmények miatt, Gulyás Gergely elismerte, van mit javítani a kórházakban és a magyar egészségügyben, de nem szabad elmenni amellett, hogy a dolgozók elképesztő munkát végeznek.
Vitályos Eszter hozzátette: a Jahn Ferenc kórházban sem penészt találtak, úgy tudja, a főzésből kicsapódó zsírra rárakódó por volt az. Arra a kérdésre, hogy így kell-e kinéznie egy kórház konyhájának, a kormányszóvivő annyit mondott, ő nem ott dolgozik, de a kórház egyébként megtette már a szükséges intézkedéseket.
Orbán Viktor: A békeköltségvetés már bent van az asztalfiókban
A miniszterelnök a 23. kötcsei piknik után Facebook-posztban tette világossá a kormány több gazdaságpolitikai elképzelését.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!