Az első alkalommal megrendezett Inota Fesztivál azzal a céllal egyesíti a három fél, vagyis a VEB 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, az NVC elektronikus zenei rendezvényszervező kollektíva és a Centrum Production elképzeléseit, hogy kőbe vésett művészeti ágakon túlnyúló, a stílusdobozokból kitekintő programjával egy minden érzékre ható élménnyel gyarapítsa az ide érkezőket, növelve a Veszprém-Bakony-Balaton régió vonzerejét, nem utolsósorban pedig új, előremutató árnyalatot fessen a hazai fesztiválpalettára.

A nyár utolsó hétvégéjén az Inotai hőerőműben az ipari örökség és a kortárs kreativitás találkozik több mint 200 ezer négyzetméteren. A fesztivál mind a négy napján nagyszabású radiations fényművészeti kiállítás látható. Vasárnap a kortárs színház- és táncelőadások, valamint családbarát programok várják az érdeklődőket, amelyek a gyerekeknek kreatív műhelyfoglalkozásokat, felnőtteknek pedig Nyáry Krisztián előadását ígéri.
A fesztivál sokszínű programja kivételes érdeklődést váltott ki: a szervezők legenyhébb becslése alapján is 15 000 embert várnak erre a hosszúhétvégére, akiknek nagyjából a hetede külföldről érkezik. Az átfogó audiovizuális élmény megvalósulásáért közel 500 fényforrás, 400 szervezésben segítő dolgozó, 160 önkéntes, sok millió lumen fényerejű lámpapark és többszázezer watt teljesítményű hangtechnika gondoskodik négy napon keresztül.

Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol