A nem lakossági felhasználók számára mától emelkednek a víziközmű-szolgáltatási díjak – derül ki Gajdos László élő környezetért felelős miniszter rendeletéből, amely nem érinti a háztartásokat.
A Magyar Közlönyben megjelent jogszabályváltozás a közműves ivóvízellátás, valamint a szennyvízelvezetés és -tisztítás díjaira vonatkozik.
A rendelet szerint a nem lakossági felhasználók esetében a közműves ivóvízellátás fogyasztással arányos díja köbméterenként 597 forintról 623 forintra emelkedik. A havi alapdíj is változik, annak mértéke a fogyasztásmérő átfolyási átmérőjétől függ
– írta a 24.hu.
A szennyvízelvezetés és -tisztítás díja szintén emelkedik: köbméterenként 914 forintról 954 forintra nő a fogyasztással arányos tarifa. Ebben az esetben is változik a havi alapdíj, amely a mérő átmérőjéhez igazodik.
A rendelet szerint az új tarifák mától érvényesek, mert a szöveg úgy szól, hogy az új tarifák a kihirdetést követő hónap első napján lépnek hatályba. A jogszabály július 30-án este jelent meg, így július 1-jei hatálybalépésről van szó.
Köböl Anita kormányszóvivő a Telexnek megerősítette, hogy július elseje a hatálybalépés, hangsúlyozta, hogy nem lakossági fogyasztókról van szó. Hozzátette: ez a miniszternek törvényi kötelezettsége a KSH-adatok megjelenését követően, ilyenkor az inflációval arányos mértékben szükséges emelni a díjakat.
Gajdos László emellett a tartósan vízhiányos időszak meghosszabbításáról is rendelkezett. A Hivatalos Értesítő szerint a 2025-ben elrendelt időszakot 2026. július 1-jével lezárták, majd július 2-tól újabb tartósan vízhiányos időszakot rendeltek el az ország teljes területére.
A tartósan vízhiányos időszak alatt a korábbi szabályozás szerint a vízhasználók bejelentése alapján, vízjogi engedély nélkül, legfeljebb 30 napig rendkívüli öntözési célú vízhasználat lehetséges.
