A vállalat közleményében kiemelte, a gyár saját tűzoltósága perceken belül reagált a tűzesetre, így a helyzetet gyorsan megoldották, személyi sérülés pedig nem történt – írja a dehir.
Az önkormányzat hozzátette, a debreceniek biztonsága a legfontosabb, így a kormányhivatallal együttműködve szigorúan betartatják a gyárak működéséhez szükséges szabályokat a jövőben is.
A Médiacentrum megkeresésére a BMW Group megerősítette, hogy szeptember 30-án lángok keletkeztek a debreceni gyár egyik egységében.
A BMW Group hangsúlyozta, hogy minden szükséges intézkedést az előírásoknak megfelelően, haladéktalanul megtettek, elsődlegesen a dolgozók biztonságát szem előtt tartva.
A vállalat kiemelte, világszerte felkészültek a hasonló, azonban ritkán előforduló eseményekre. A debreceni gyárat a legszigorúbb biztonsági előírások mentén tervezték és alakították ki, ennek megfelelően az automatikus sprinkler rendszer is azonnal működésbe lépett és hatékonyan segítette a beavatkozást.
Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hozzátette, a debreceni hivatásos tűzoltókhoz tűzjelzőn keresztül jött jelzés. Az épületeket átvizsgálták, ahol már nem találtak tüzet, így téves jelzésként kezelték az esetet, mert nem kellett beavatkozniuk a tűzoltók.
A városháza hangsúlyozta, az esemény nem gyakorolt hatást a környezetre. Az önkormányzat ellenőrizte a folyamatosan elérhető Környezeti Ellenőrző Rendszer adatait, a gyár körüli mérőállomások semmilyen eltérést nem mutattak az általánoshoz képest.
Megmondták a németek: Magyarország most előzhet az autóiparban
Debrecenben írhatják újra az autógyártás jövőjét: a BMW ikonikus 3-as sorozatának villanyváltozata Magyarországon készül majd, miközben a német autóipar válságban vergődik.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér