Az Európai Bizottság kivár a budapesti Pride ügyében, nem akar konfrontálódni Orbán Viktor kormányával – írja az Index.
A hírportál szerint nincs meg a politikai akarat ahhoz, hogy az Európai Bizottság ideiglenes intézkedéssel felfüggessze a Pride ellehetetlenítését célzó törvényt, és Ursula von der Leyen bizottsági elnök állítólag azt kérte kollégáitól: ne vegyenek részt a rendezvényen.
Kapcsolódó
Mint korábban írtuk, márciusban a parlament 136 igen szavazattal elfogadta a gyülekezési jogot érintő gyermekvédelmi törvénymódosítást. A javaslatot füstgyertyákkal, a szovjet himnusszal, valamint Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin csókolózását ábrázoló fotókkal fogadták a momentumos képviselők. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő pedig már több mint két hónapja tüntet minden kedden a törvényjavaslat ellen.
Hadja Lahbib, az egyenlőségért felelős belga uniós biztos állítólag egyértelművé tette: az Európai Bizottság sem most, sem a közeljövőben nem tervezi jogi lépések megtételét az ügyben, és Von der Leyen sem támogatja az ideiglenes beavatkozást.
Ez komoly kihívást jelent a rendezvény szervezőinek, ugyanis a jogszabályok szerint a Pride-ot legalább egy hónappal korábban kell bejelenteni, így a rendőrségi engedélykérelmet már most kedden be kell nyújtaniuk. Több civil szervezet és EP-képviselő abban bízott, hogy az Európai Bizottság még a határidő előtt lép – ez azonban nem történt meg.
A lap szerint Brüsszel inkább kivár: azt figyelik, hogy valóban betiltja-e a rendőrség a rendezvényt, vagy sem. Ha mégis tiltásra kerülne sor, akkor „B-tervként” azt javasolják, hogy Karácsony Gergely főpolgármester szervezzen alternatív „szabadságfesztivált” a Pride helyett. A főpolgármester korábban nyilvánosan is felajánlotta ezt a lehetőséget.
Ennek ellenére több nyugat-európai civil szervezet és EP-képviselő már jelezte: a tiltás veszélye ellenére is ott lesznek a budapesti Pride-on.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak