Figyelmeztetést adott ki a HungaroMet ma éjfélig, mivel főként a Duna vonalától keletre lehet intenzív záporokra, zivatarokra számítani. Az erősebb cellákat jellemzően nagyobb mennyiségű csapadék, lokálisan felhőszakadás is kísérheti. A késő délutáni, esti órákban a zivatarok súlypontjukkal egyre inkább a Tiszántúlra és az északkeleti tájainkra helyeződnek át, miközben fokozatosan gyengülnek, megszűnnek. A késő délutáni, esti órákig az északnyugati szelet a Észak-Dunántúlon és a középső területeken viharos lökések (60-75 km/h) kísérhetik. A légmozgás az esti órákban lassan veszít az erejéből.

A Dunántúlon és Budapest környékén már hajnal óta 60 kilométer per óra feletti széllökéseket mérnek, amelyeket időnként 80-90 kilométer per órás rohamok is kísérnek. 

Másodfokú viharjelzés van érvényben a Balatonnál!

A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy tilos fürdeni a tóban, mert a vízpermet is komoly veszélyt jelent. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az Indexnek azt mondta,

a jelenlegi körülmények között a fürdőzés szigorúan tilos.

A Balatonon és a Velencei-tónál is másodfokú viharjelzés van érvényben.

A We Love Balaton is azt írta,

  • Fonyódon 100,
  • Alsóörsön 103,
  • Balatonfüreden pedig 130 kilométer/órás széllökést regisztráltak tegnap.

A vihar során számtalan fa dőlt ki, a kikötőkben hajók borultak fel, villanyoszlopok mentek tönkre, a vasúti közlekedés több útvonalon is leállt. Ezekről mi is beszámoltunk, képgalériánkat itt nézheti meg >>>

A viharok különösen pusztítóak tudnak lenni a Balatonnál, ahol több, egymásra ható természeti és emberi tényező erősíti fel a hatásukat. Ezek az időjárási jelenségek ráadásul jóval veszélyesebbek, mint amilyennek tűnnek – teszi hozzá a lap.

Holnap elstartol az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj vitorlásverseny, a hajósok nem „lavórban” ülnek majd.

Nem lehet panaszuk a versenyzőknek, nem kell a sima csendes vizen várniuk a széllökéseket. A verseny csütörtöki kezdetén az élénk alapszelet erős lökések kísérhetik, a verseny második napjára jelentősen mérséklődik az északi szél. Európa legnagyobb tókerülő versenyének időjárását egy elvonuló ciklon és egy épülő anticiklon közötti stabil áramlási rendszer határozza meg.

Csütörtökön, a verseny kezdetén az élénk (óránként 25-30 kilométeres) alapszelet erős (óránként 45-55 kilométeres) lökések kísérhetik, az északi szélre jellemző szélcsatornákban egy-egy viharos körüli (óránként 55-60 kilométeres) széllökés is kialakulhat. Északról délre akár a víz középen is változhat a szélerősség.

A nap folyamán az erős széllökések gyakorisága csökken, illetve nyugat felé haladva ugyancsak kissé csökken a szélerősség, azonban a nyugati medencében is számítani lehet élénk, időnként erős széllökésre.

A délutáni óráktól van arra esély, hogy a gomolyfelhőkből záporok, esetleg zivatarok alakuljanak ki. Rövid időre ismét viharos közelivé fokozódhat a szél. Az éjszaka folyamán tovább gyengül az alapszél, de szélcsatornákban (elsősorban a Szigligeti-öbölben) erős közeli befújásokra továbbra is lehet számítani.

Kezdetben erősen felhős, majd gomolyfelhős idő várható, délutántól futó záporok, kisebb eséllyel zivatarok kialakulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet a víz felett 23 Celsius-fok körül alakul, éjszakára 20 fok körüli hőmérsékleti értékek várhatóak.

Megtépázta a Kékszalag mezőnyét is a hétfői vihar.A verseny azonban nem marad el, a szövetség és a hajósok kisegítik egymást. Erről itt írtunk tegnap >>>