Bár csütörtökön indul a Balatonon a Kékszalag, a hétfői vihar keményen beleszólt a versenybe. Holczhauser András, Kékszalag főtitkára az InfoRádióban arról beszélt, hogy az egységek átszervezésével igyekeznek mindenkinek helyet biztosítani más hajókon.
A vitorlák sérültek a kikötőkben, de reméljük, hogy ezeket a sporttársak cserélni vagy javítani tudják, úgyhogy nagyon bízunk abban, hogy a viszonylag erős szeles csütörtöki rajtnál azért az 500 hajó feletti és 3000 körüli versenyző mezőny vág neki a 155 kilométeres távnak
– mondta Holczhauser András.
A főtitkár szerint csak a szövetséghez tartozó Kékszalag Portban több tízmillió forintos kár érte a hajókat, a nagyon erős, körülbelül 10-15 percig tartó szél miatt.
A viharos időjárás várhatóan nem akadályozza a startot, mert az időjárás-előrejelzés szerint szerdán átvonul a hidegfront erős, viharos széllel, csütörtökön élénk, erős északnyugati szélben indulhat majd a mezőny.
Ha a 15-20 csomó körüli szél ténylegesen bejön csütörtökön, akkor akár rekordközeli eredményre is számítunk, az első hajók megérkezhetnek Balatonfüredre a kora délutáni órákban
– mondta a főtitkár.
Hozzátette, hogy a munkálatokat előreláthatóan nem akadályozza az sem, hogy a meteorológusok kedvezőtlen időt mondanak kedd délutánra. A három szolgáltató több mint 1000 munkatársa van a terepen és maradnak is, amíg biztonságos körülmények között tudják végezni a munkájukat. Mind a kormányzat, mind a szolgáltatók folyamatosan tájékoztatást nyújtanak az aktuális helyzetről - írta az államtitkár, egyúttal arra kérte az érintetteket, hogy figyeljék a híradásokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor