„A magyar fiatalok körében nincs olyan, hogy magyar versus európai identitás. Sőt, nemzetközi összehasonlításban az derült ki, hogy a magyar fiatalok azok közé tartoznak, akiknek a leginkább kettős identitása van”
− hangsúlyozta Szabó Andrea, társadalomtudós, a választói magatartás kutatója, a Republikon Intézet „Magyarország döntött” címet viselő választási eredményértékelőkén, ahol a Fidesz legsúlyosabb hibájának a fiatalokkal szemben azt tartotta, hogy „rájuk akarta kényszeríteni azt, hogy válasszanak az identitások között. A fiatalok nem akartak választani, mert nekik Európa önmaguk volt, nekik Magyarország önmaguk volt”.
Abban a pillanatban, amikor azt mondta Orbán Viktor, hogy lázadjatok az Európai Unió ellen, ez egy komoly hiba volt a részéről, mert azt mondta , hogy lázadj az önmagad identitása ellen
− mutatott rá a kutató.
Szabó Andrea ismertette, hogy még 2025 novemberében, Kovács Imre professzorral a Társadalomtudományi Kutatóközpontban kiadtak egy nagy kutatást, amelyben azt mutatták be, hogy a választások előtt három szintű lázadás kezd kibontakozni Magyarországon.
Fiatalok, lokálpatrióták és a szendvics generáció
A lázadás első szintje egy generációs alapú lázadás. Már akkor azt látták, hogy a fiatalok körében nagyon magas a részvételi hajlandóság. Ez egy generációs forradalom volt, a 30 év alatti generáció egyértelmű megmozdulása, és egy új politikai generáció belépése a politikába.

A második szintű lázadás a lokálisan integrált társadalmi rétegeknél zajlott le. Ez azoknak a közepes- és kisvárosoknak nemcsak az értelmiségi, hanem egyáltalán a véleményvezér rétegének a lázadása, akiket az elmúlt 4-5 évben megsértett a Fidesz, mert
elvette az autonómiájukat, elvette a pénzüket, és azt vették észre, hogy a polgármesterek már nem az ő vezetőik, hanem egy hatalmi láncolatnak a részei.
Már ebből a kutatásból az derült ki, hogy ez a lokálisan integrált réteg, amely négy évvel és nyolc évvel ezelőtt a Fidesz legnagyobb támogatói rétege volt, átfordult, és már novemberben vezetett körükben a Tisza párt.
A lázadás harmadik szintjét az úgynevezett szendvics generáció lázadása hozta el, akiknek gyermekei és idős szülei is vannak. Egyszerre érezték azt, hogy az iskolarendszerrel nagyon komoly problémák vannak, a gyerekeik elégedetlenek, és azt is észlelték, hogy az egészségüggyel, a szüleik lehetőségeivel is nagyon komoly probléma van.
Azt mondtam a választások előtt, hogy a Fideszt, amelyik állami eszközöket mozgat, nagy részvétellel és társadalmi koalíció létrejötte esetén lehet legyőzni
− fogalmazott Szabó Andrea, aki nem számított közel 80 százalékos részvételre. Szerinte a 75 százalék feletti részvétel az elmúlt 2-3 hét eseménye, amikor kiálltak a századosok és lett egy negyedik forradalom, az állami alkalmazottak forradalma, amelyek ezekben a botrányokat hozó egy-egy emberre kihegyezett eseményekben jelentek meg.
Kritikus választás volt
Szabó Andrea szerint kritikus választás történt, magas részvétel mellett. Magyar Péter arra tett választási ígéreteket a kampányban, és a nemzetközi sajtótájékoztatóján is, hogy megváltozik a politikai rendszer Magyarországon.
Ennek a végtelen centralizálásnak, amely a magyar politikai rendszer legnagyobb átka jelenleg, a lebontása kizárólag kétharmados törvényekkel, illetve azok módosításával lehetséges.
Azért akarta Magyar Péter nagyon azt a kétharmadot, amit megadott neki a magyar társadalom
− fűzte hozzá a kutató.
