Még bizonytalan, hogy mikor születik döntés a kormány devizahitelekkel kapcsolatos, alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványáról − közölte Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság (Ab) főtitkára az MTI-vel, arra reagálva, hogy a Figyelő arról írt, néhány héten belül a parlament elé kerülhet a devizahitesek terheinek könnyítését szolgáló mentő csomag, azt követően, hogy az Ab dönt a kormány megkereséséről. Az indítvány november végén érkezett, jelenleg az ügy előadó bírája foglalkozik vele, és amint elkészítette határozattervezetét, a testület teljes ülése megkezdi a tárgyalását − tette hozzá Bitskey. Az alkotmányértelmezéseknél a törvény nem szab határidőt az Ab-nek, ám a testület súlyának és jelentőségének megfelelően kezeli az indítványt. A hetilap szerint az MNB-ben, a KIM-ben és az NGM-ben több forgatókönyv készült a devizahitel-szerződések jogszabályi átalakítására, ám hogy ezek közül melyik kap zöld utat, az nagyban függ az Ab döntésétől, valamint az Európai Központi Bankkal folytatott konzultációtól.
Szerző:
