Több rekordot döntött tavaly a KÖKI Terminál. A kispesti bevásárlóközpontot nem végleges adatok szerint 17,5 millióan keresték fel 2013-ban, s ez a szám az év végi kiárusítások miatt még jelentősen nőhet. A látogatók száma így 11-12 százalékkal haladhatja meg a 2012-es értéket, azaz 15,7 millió főt. A hároméves központ életében a csúcsot december 20-án döntötték meg, akkor 78 257-en látogatták meg a KÖKI üzleteit. A fontos közlekedési csomópontként is funkcionáló központ fokozatosan tudta növelni a látogatószámot. Nem csak decemberben, de az ezt megelőző hónapokban is 8-12 százalékkal többen keresték fel a KÖKI Terminált. A kereskedők körében is egyre népszerűbb a központ, hiszen az összesen 220 ezer négyzetméteres KÖKI Terminál töltöttsége meghaladja a 86 százalékot. A létesítménynek szüksége van a jó eredményekre, a korábbi működtető cég felszámolás alá került, ugyanis az ingatlan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A 2011 végén megnyitott kereskedelmi központ 42 milliárd forintos beruházással jött létre, amelyet a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 27 milliárd forintos hitellel finanszírozott meg.
Szerző: Hőnyi Gyula
