A posták korai nyitásának köszönhetően már az új év első munkanapjának reggelén megkötötték az első adókedvezménnyel támogatott nyugdíj-biztosítási szerződéseket az ügyfelek − számolt be a Magyar Posta Biztosító Zrt. Az adótörvények tavaly év végi változtatásának köszönhetően január 1-jétől − évi legfeljebb 130 ezer forint összegben − szja-kedvezményt vehetnek igénybe a nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfelek. A konstrukciót ugyanakkor a korábban megkötött szerződésekre nem lehet érvényesíteni, ezért fontos most a piacnak, hogy a biztosítók mihamarabb megjelenjenek saját nyugdíj-biztosítási termékkel, amely a nyugdíjkorhatár elérésekor egy összegben vagy járadék formájában juttatja a szerződőt megtakarításaihoz.
Pandurics Anett, a PostaNyugdíj Aranytartalék biztosítást kidolgozó biztosító elnök-vezérigazgatója szerint a hatályos szja-törvény alapján az idén január 1-jétől megkötött nyugdíjbiztosítások befizetett díjára 20 százalékos adójóváírás is igénybe vehető. A Magyar Biztosítók Szövetségének elnöki posztját is betöltő szakember úgy látja, az adókedvezmény nyugdíjbiztosításokra való kiterjesztésével versenysemleges adókörnyezetben versenghetnek egymással a nyugdíj-előtakarékossági termékek. Korábban is az életbiztosítások adókedvezménye volt az, amely a leginkább hozzájárult az öngondoskodási hajlam erősítéséhez, a régóta várt adókedvezmény kapcsán reális az a várakozás, hogy az újonnan kifejlesztett termékek az ügyfelek széles körének nyújtanak majd új lehetőséget és ösztönzést a nyugdíjcélú öngondoskodásra − tette hozzá az elnök-vezérigazgató.
Szerző: Nagy László Nándor
