Az utóbbi hónapokban a korábbinál bátrabban használta fel a költségvetési tartalékot a kormány, csak szeptemberben 15,7 milliárd forintot költve, a kiugró összeghez egy 11,9 milliárd forintos döntés járult hozzá a legnagyobb mértékben. A kabinet a ppp-konstrukcióban finanszírozott törökbálinti sportcsarnok kivásárlásáról, illetve más ppp-programok átvételéről határozott, ami nemcsak a szeptember, de az idei év legnagyobb összegű döntése is, ehhez mérhető terven felüli támogatásban áprilisban a Terrorelhárító Központ és a rendőrség részesült. A két szervezet akkor összesen 9,9 milliárd forintot kapott működése finanszírozására, illetve a rendőrségi adósságok konszolidálására.
Az elmúlt héten öt döntéssel 1,9 milliárd forinttal csökkent a tartalék, a támogatott célok között szerepel 650 millió forint a paralimpikonok jutalmazására, de 145 milliót kap a Magyarság Háza a látogatóközpontjának kiépítésére, illetve 258 millió forintot a Vasas vívócsarnokának és kézilabdacsarnokának bővítésére, felújítására. A legújabb − hétfői − döntés szerint 698 millió forint jut a budai Várban található volt Honvéd Főparancsnokság részletes rekonstrukciójára (az épület hasznosítására az elmúlt években több terv is készült, amelyek rendre meghiúsultak).
A mindenkori költségvetésben az államháztartási törvény erejénél fogva kötelező az előre nem látható kiadásokra általános tartalékot képezni, idén erre a célra 100 milliárd forintot tettek félre a honatyák. A tartalékkal a kormány saját belátása szerint szabadon rendelkezik, és hiába költi el olyan célra, amely előre látható volt − vagyis ellentétes az államháztartási törvénnyel −, az eredmény nem lesz más, mint egy rosszalló megjegyzés a költségvetés végrehajtásáról szóló számvevőszéki jelentésben. Az elmúlt évtizedben a tartalék mértéke 40−50 milliárd forint volt, a második Orbán-kormány idején azonban a duplájára duzzadt. A kabinet ennek ellenére takarékosan bánik ezzel a pénzzel, hogy az államháztartás hiánycélját ne veszélyeztesse. A tartalék állásáról a kormány nem vezet nyilvános regisztert, lapunk számításai szerint azonban a mostani döntésekkel a még felhasználható tartalék összege 58,8 milliárd forintra csökkent, az első kilenc hónapban 41,2 milliárd forint elköltéséről született döntés. A korábbi évek költéseivel összevetve azonban az átlagos évközi költésnél már magasabb az összeg, arányaiban azonban alacsonyabb, hiszen a kilencvenes évek 40-50 milliárd forintos tartalékából rendszerint 35-40 milliárdot adott ki a kormány szeptemberig.
