BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Még lefelé tart a magyarországi reklámpiac

A Szép kártya indulása és a Malév Zrt. leállása miatt aktivizálódó légitársaságok mentik meg a magyarországi reklámköltést.

2012. május 10. csütörtök, 00:00

Fotó: Dömötör Csaba / Katona Vanda

Idén az első negyedévben több mint négy százalékkal, 126,4 milliárd forintra csökkent a listaáras reklámkötés Magyarországon a Kantar Media adatai szerint, szemben a 2011-es egyszázalékos növekedéssel. A szektorok közül továbbra is a gyógyászat, gyógyászati készítmények állnak az élen, a piaci szereplők a tavalyi 26,6 milliárd után idén az első három hónapban 29 milliárd forintot költöttek reklámokra. Idén leginkább a pénzintézetek és a biztosítótársaságok fogták vissza kiadásaikat, de számottevő a közlekedési eszközökkel kapcsolatos hirdetésre költött összegek csökkenése is.

Nőtt viszont az utazással, turizmussal kapcsolatos költés, ami a szakemberek szerint jórészt a Széchenyi pihenő (Szép) kártyának köszönhető. A Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ugyanis idén − listaáron − már több mint 529 millió forintot fordított ennek népszerűsítésére, miközben egy évvel korábban egy forintot sem fordított reklámra. Az utazás, turizmus szektor növekedésében emellett a légitársaságoknak is szerepük volt, a Malév Zrt. leállása után ugyanis többen aktív kampányba kezdtek, aminek eredményeként idén az első három hónapban listaáron több mint 571 milliót költöttek hirdetésekre, szemben a 2011-es 395,9 millió forinttal. Az adatokból látszik, hogy a cégek aktivitása követte a Malév \"csődjét\": januárban ugyanis még csak 46 millióért reklámozták magukat, februárban viszont már 159 milliót költöttek, míg márciusban 365 milliót. Tavaly a légitársaságok költése rendre 106, majd 79, illetve 210 millió volt. Idén a Ryanair a listavezető 253 millió forinttal − a cég egy évvel korábban nem költött, hisz nem is volt jelen Magyarországon. A fő konkurenciájának tekinthető Wizz Air viszont tavaly és idén az első három hónapban − listaáron − 12-13 millió forintot fordított reklámokra. A légitársaságok közül idén a Ryanair után az Air Berlin költött a legtöbbet, 116 millió forintot. Az egy évvel korábban nagyon jól \"látható\" Türkish Airlines idén visszafogta reklámcélú kiadásait, és a tavalyi 112 millió után 25 millióért hirdette járatait.

Idén a top 10-be tartozó cégek közül a tavaly még második helyen álló Henkel Magyarország Kft. csaknem 37 százalékkal kevesebbet költött hirdetésre, mint egy évvel korábban, és az idei 1,9 milliárdos költés csak a kilencedik helyre lett elég. Szintén jócskán visszavágta költését a Procter & Gamble Kft., így a cég a tavalyi első helyről a negyedikre csúszott. Ezzel szemben a Unilever Magyarország Kft. ötven százalékkal növelte listaáras költését, s a 3,7 milliárd forinttal a második helyre került, míg egy évvel korábban még az ötödik volt a sorban. Idén az első negyedévben a Reckitt Benckiser lett a listavezető 3,7 milliárd forintos reklámköltéssel, 24 százalékos növekedés eredményeként.

A TOP 10 listaáras reklámköltése (milliárd forint)
2011 2012 Szektor 2011. I. n.-év 2012. I. n.-év
1 1 Gyógyászat, gyógyhatású készítmény 26,1 29,0
2 2 Élelmiszer 15,1 13,5
4 3 Szépségápolás 11,2 11,5
3 4 Kereskedelem 11,9 10,8
5 5 Távközlés 10,5 8,7
8 6 Kultúra, szabadidő 7,2 7,1
6 7 Pénzintézet, biztosítás 9,6 6,8
11 8 Könyvkiadás 5,7 6,6
7 9 Közlekedési eszköz 8,6 6,4
9 10 Szolgáltatás 5,9 5,6
Forrás: Kantar Media
Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet