A felhőalapú informatikai szolgáltatások (cloud computing) terén erősít a Telenor Magyarország Zrt., ezt részben a cég közelmúltban befejezett hálózatfejlesztése teszi lehetővé, amelynek eredményeként másodpercenként akár 42 Mb letöltési sebesség is elérhető − mondta Klausz Ferenc vezérigazgató-helyettes tegnapi sajtótájékoztatóján. Az elmúlt néhány hónapos próbaüzem után már 2500 felhasználója van a Telenor felhőszolgáltatásának, a Webirodának.
Európában még kevésbé elterjedtek a felhőalapú szolgáltatások, népszerűségük azonban egyre nő. Klausz szerint 2010-ben globálisan mintegy 20 milliárd dollár bevételt hozott a terület, az előrejelzések szerint 2015-re ez az érték elérheti a 70 milliárd dollárt.
A hosting- és felhőszolgáltatások magyarországi piaca 2010-ben 11 milliárd forint körüli lehetett, a felhőalapú szolgáltatások részaránya 15 százalék volt − tette hozzá Sipos Judit vállalati értékesítési és marketingigazgató. A tavalyi évre vonatkozó előrejelzések a hostingnál 10, a felhőszolgáltatásoknál pedig 30 százalékról szólnak.
A Telenornál tavaly az üzleti ügyfelektől származó bevételek három százaléka származott értéknövelt szolgáltatásokból, a cél ennek két éven belüli megduplázása. A mobiltelefon-társaságnál arra számítanak, hogy 2014-re a felhasználók legalább 10 százalékának már a felhő lesz a fő adattárolója, az ilyen szolgáltatások révén ugyanis a cégek csökkenthetik a beruházási időt és költségeiket.
