A Magyar Telekom vállalati szolgáltatások üzletágához tartozó KFKI Rendszerintegrációs Zrt. április 1-jétől T-Systems Magyarország Zrt. néven nyújtja szolgáltatásait ügyfelei számára − jelentette be Budafoki Róbert, a társaság vezérigazgatója, aki egyben a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese is. Így mostantól a Telekom magyarországi nagyleányvállalati ügyfélkiszolgálása is igazodik a Deutsche Telekom működési modelljéhez.
A tervek szerint a megújult vállalat Magyarország legnagyobb és egyetlen teljes körű termékportfólióval rendelkező infokommunikációs (ict) szolgáltatója lesz az integrációs folyamat eredményeként, ami az IQSYS, a Dataplex és az ISH esetében ez év őszére mehet végbe, míg a Daten-Kontor 2013-ban olvadhat be a cégbe. A cégnevek így megszűnnek, de a márkanevek megmaradnak. Az integrációnak köszönhetően egy csatornán tudnak majd telekommunikációs és ict-szolgáltatást nyújtani az ügyfeleknek.
A vállalatcsoport összességében 1800 főt alkalmaz, számuk a konszolidáció után sem csökken, vagyis a folyamat nem jár létszámcsökkentéssel, sőt az újabb munkáknak köszönhetően létszámnövekedésre lehet számítani − mondta lapunk kérdésére Budafoki, aki azonban ennek mértékét még nem tudta megmondani.
