Röpködnek a milliárdok a Malév Zrt.-vel kapcsolatban. A légitársaság vezetői január 31-i sajtótájékoztatójukon − a leállást megelőzően − még azt közölték, hogy hatvanmilliárd forint körüli a cég adóssága. Ezt feltehetően arra alapozták, hogy a társaság − a 2010-es konszolidált mérleg szerint − 10,4 milliárd forintos követelése mellett 75,6 milliárd forint kötelezettséget halmozott fel. Február 10-én pedig Varga Jenő, a működését február 3-án beszüntető cég rendkívüli vagyonfelügyelője, ma már felszámolója azt mondta, hogy a Malév összes kötelezettsége február elsején meghaladta a 120 milliárd forintot − beleértve a kisebbségi tulajdonos, az orosz Vnyesekonombank 120 millió eurós követelését. (Azt nem tudni, hogy az utóbbi tétel hol jelenik meg a Malév mérlegében. Az nem valószínű, hogy a leányvállalatok adóssága dobná meg a teljes állományt.) Varga azt is nyilvánosságra hozta, hogy a kötelezettségekből összesen 25 millió euró a lejárt szállítói tartozás, ezen belül a Budapest Airport Zrt.-nek 14 millió euróval tartozik a Malév.
Kérdés, hogy mire lesz elegendő a légitársaság vagyona. A kormánynak azonban ettől függetlenül keletkeznek kötelezettségei a Malév kapcsán. A légitársaságnak ugyanis információink szerint mintegy 20 milliárd forint olyan banki tartozása is van, amelyet állami kezességvállalással vett fel a cég. Ezt tehát az államnak kell állnia. A fejlesztési tárcától egyelőre nem kaptunk választ arra, hogy mely pénzintézetekről van szó, illetve hogy a kormány milyen forrásból teremti elő az összeget.
