A budapestiek háromnegyede napi gyakorisággal kapcsolja be rádióját − derült ki a TNS Hoffmann januári budapesti rádiósközönség-méréséből. A másfél millió 15 év alatti lakost leszámítva a rádió hallgatottsága egymilliós. Az 1400 fő megkérdezésével készült reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy az InfoRádiót naponta átlagosan 110 ezren hallgatták, és Perjés Tamás, a közvélemény-kutató médiaszektorának vezetője szerint egy tematikus, hírekhez kötött rádió esetében ez magas érték. Szakemberek szerint mindez azt bizonyítja, hogy Magyarország első és egyetlen hírrádiója a rádiós piac turbulenciái ellenére is megőrizte és megerősítette az elmúlt évek átlagában mért 100 ezer fő feletti napi hallgatottságát. A 15 évnél idősebb lakosság körében készült kutatás arra is rávilágított, hogy az országos adók mellett igen magas a fővárosi rádiók hallgatottsága is Budapesten, és a hirdetők érdeklődésére leginkább számot tartó 18−49 éves korcsoportban rendkívül népszerűek a budapesti körzeti rádióadók. A kutatás szerint a hallgatók körében a zene mellett az informálódás is fontos elem, hiszen a fővárosiak 34 százaléka hallgat napi szinten elsősorban szöveges és/vagy közösségi tartalmakat sugárzó rádiókat. A rádió szerepe és funkciója tehát mind a mai napig kiemelten fontos a fővárosiak médihasználatában − hangsúlyozta Perjés Tamás az InfoRádióban.
