A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. csoportos létszámleépítésbe kezd a Malév csődje miatt − jelentette be a társaság. A BA számára nem maradt más lehetőség a nemzeti légitársaság leállása után, mint hogy az üzemeltetési és vállalati struktúráját hozzáigazítsa a megváltozott helyzethez. A budapesti repülőtér azonnal elveszített 1,5 millió átszálló Malév-utast abból a 3,2 millióból, ami a nemzeti légitársaság teljes tavalyi forgalma volt Budapesten. Mostanáig mindössze nagyjából évi egymillió utas elszállítására ajánlottak fel a légitársaságok kapacitást a korábbi fő Malév-útvonalakon, ezek jelentős része viszont a fapados szektorból érkezett. (Bár például a Ryanair a napokban azt mondta, hogy már az első évben 2,4 millió utast szállíthatnak el és a Wizz Air további kapacitásnövelést jelentett be, bár kérdés, hogy ezekből mennyi teljesül.)
A repülőtér számára a Malév-utasok elvesztésén felül további pénzügyi kiesést jelent a Malév által bérelt irodák, helyiségek, parkolók, valamint a budapesti javítóbázis kiesése. A kialakult helyzetben a BA számos takarékossági és költségcsökkentő lépésről döntött (például az idei évre tervezett, több mint 60 millió euró összértékű beruházás és fejlesztés felfüggesztése), ezen felül mintegy 250 munkavállaló kényszerű elbocsátását tervezi. A körülbelül 20-25 százalékos létszámleépítésben érintett munkavállalóit a BA mihamarabbi elhelyezkedést segítő programmal támogatja.
Hardy Mihály, a BA kommunikációs vezetője lapunknak azt mondta, hogy minden munkavállalói kört és minden szintet érinthet a leépítés. A cég értesítette a munkaügyi központot, egyúttal konzultációt kezdeményezett a szakszervezetekkel és a munkavállalók képviselőivel.
