BUX 131155.52 -0,47 %
OTP 40760 0,12 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nyáron indul a Wizz Air Debrecen-Luton járata

2012. február 14. kedd, 00:00

A Wizz Air júniustól hetente három alkalommal járatokat közlekedtet Debrecenből Londonba (Luton) - jelentette be Kósa Lajos, Debrecen polgármestere. Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta, új piacot akarnak építeni és Debrecen meglehetősen ígéretes.

Az útvonalon 180 fős gépek repülnek majd, és Debrecenen kapcsán definiálható az az utazó közönség, amire lehet építeni. Debrecen és a régió mellett számítanak a Nagyvárad és környéki közönségre, valamint a szlovákiai, ukrajnai utasokra is. Debrecen a beutazók számára - a turisztikai és egyéb szempontból is - kedvelt célpont lehet. Kósa Lajos szerint a Wizz Air-nek köszönhetően Debrecen az egyik meghatározó helyszíne lehet az európai fogászati turisztikai piacnak, (ahogyan például Sopron).

A Wizz Air lépése nincs összefüggésben azzal, ami a Malévvel történik, hiszen a céggel már decemberben megállapodtak erről - mondta Herdon István, a repteret üzemeltető társaság vezetője. A város egyébként már évekkel ezelőtt csábította a Wiz Air-t, de akkor a légitársaság még nem látta ehhez érettnek a piacot. Váradi szerint a debreceni reptér teljesen megfelel az igényeiknek. A légikikötőben egyébként további, fél milliárd forint értékű fejlesztést terveznek. Kósa azt is elmondta, hogy a városban lévő ipari vállaltok is sürgették a légi piac fejlesztését, és a felsőoktatási intézmények számára is előnyös lehet a járat.

Váradi szerint a Debrecen-Luton átlagos jegyár 18-20 ezer forint körül lehet. Váradi azt is elmondta, ha sikeres lesz a járat, újabb célállomásokra is indíthatnak gépeket. Váradi a Napi érdeklődésre elmondta, nem szezonális járatról van szó. Kósa pedig az tette hozzá, hogy az üzleti modell a szezonalitást simítja (például az említett fogászati kezelés vagy a diák turizmus miatt). Váradi hozzátette, amíg néhány évvel ezelőtt az összlakosság négy százaléka utazott repülővel, ez a szám ma már tíz százalék, ami azt jelzi, hogy fejlődik a piac, de még vannak lehetőségek.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet