A privátbanki üzletág jövőjének egyik nagy kérdése, hogy hány szolgáltató maradhat. Vajon az univerzális nagybankoknak, vagy inkább éppen a specializált kisebb szereplőknek állhat a zászló? Erre a kérdésre nyilván születtek eddig, és születnek a közeljövőben is válaszok, az viszont, hogy ez-e a megfelelő, a gyakorlatban dőlhet el. Az biztos, hogy aki mindent akar, annak előbb-utóbb kevés babér terem. Ahogy az egyik szakember fogalmazott: a piacon szőnyegbombázást végezni, és mindenbe belenyúlni, ami fénylik, csak időlegesen lehet sikeres stratégia.
Az tulajdonképpen evidencia, hogy a szakma fejlődését, az értékajánlatok minőségét nagyban akadályozza a magas kamatkörnyezet. Többen is arra számítanak ráadásul, hogy újabb betétháború törhet ki a bankok között (ami persze rövid távon mindenképpen jó az ügyfeleknek). Akad, aki szerint a magas betéti kamat tüneti jelenség. Az igazi kérdés, hogy mire kell az így begyűjtött forrás. A hitelkihelyezést alapozza meg, vagy a betétesek, mint keresztértékesítési célpontok jöhetnek inkább szóba. Az is sokat mondó, hogy akad, aki felveti: vajon mindez, mint ok fennmarad-e. Kell-e majd ügyfél, kell-e még keresztértékesítendő betét?
A többség persze nem ennyire pesszimista. Hisz abban, hogy tanácsadói képzésével, a termékek fejlesztésével megfelelően pozicionálhatja magát a piacon. A szolgáltatók egyre több irányban próbálkoznak. Akad régiós privátbankári akadémia, házon belüli edukáció, személyiségfejlesztés − hogy csak néhány gyakorlati megoldást említsünk. Még azonban azok is, akik az itthoni kinevelésre esküsznek, elismerik: a privátbankár nem valamiféle trader, valódi tanácsadónak lenni attitűd, létforma. Ezt a szemléletet, hozzáállást pedig valóban csak külföldön lehet kialakítani. Újabb kérdés viszont, hogy az így kinevelt tanácsadókat valójában mennyire igénylik a magyar ügyfelek. A külföldről hazajött privátbankárok nem véletlenül panaszkodnak rendre arról, hogy nem igazán találják itt a helyüket. A változás itt is érzékelhető, a vezetők közül többen törekednek arra, hogy megteremtsék a megfelelő feltételeket − a tanácsadók és az ügyfelek oldaláról is.
A díszcsomagolt termékértékesítés, diszkrecionális vagyonkezelés vagy független tanácsadás \"harca\" azonban még nem ért véget, nem tisztult le a terep. Egyes statisztikák szerint a portfóliókezelés aránya nálunk három százalék körül van a teljes pb-állományon belül. Ez nagyságrendekkel alacsonyabb még az ausztriainál is, ami azért, ha nem is közelít a nyugat-európai 30-35 százalékhoz, de egyértelműen két számjegyű. Amikor pedig − állítják szakemberek − 80-100 ügyfél jut egy tanácsadóra, akkor portfóliókezelés nélkül nehéz érdemi munkát végezni. A tanácsadást viszont a magyar ügyfél nem hajlandó megfizetni. Ezen a téren pedig egy-egy szolgáltató biztosan nem tud változtatni.
