Minden idők egyik legjobb eredményét könyvelte el 2011 második negyedévében a hazai bankszektor. A PSZÁF tegnap közzétett adatai szerint a részvénytársasági hitelintézetek a második negyedévben 79,4 milliárd forintos adózott eredményt értek el az egy évvel korábbi 15,4, illetve a három hónappal korábbi 61,5 milliárd forint után. A bankok 30,5 milliárd forint banki különadót számoltak el egyéb ráfordításként. A bankadó nélkül (a megfigyelt 13 százalékos adóék mellett) 27 milliárddal magasabb, vagyis mintegy 106 milliárd forint adózás utáni eredményt értek volna el, amelynél magasabb értékre csak 2007 és 2010 első negyedévében, illetve 2008 harmadik negyedévében volt példa − írta a Portfolio.hu. A 90 napon túli késedelembe került lakossági hitelek aránya 11,6 százalékra nőtt az előző negyedévi 10,4 százalékról (a vállalati állományban 10,9 százalékról 13,6 százalékra). A pénzügyi befektetési szolgáltatások eredménye és az osztalék sor mutatja a legnagyobb emelkedést, az egy évvel korábbihoz képest pedig az osztalékbevételek mellett a közel harmadával visszaeső céltartalékképzés javította az eredményt.
