A Magyar Energia Hivatal (MEH) jelenleg is vizsgálja a HUPX Zrt. gáztőzsdére vonatkozó engedélykérelmét, a engedélyezési eljárás a benyújtástól számítva kilencven napot vesz igénybe − mondta a Napi Gazdaságnak Medveczki Zoltán vezérigazgató. A júniusban elfogadott törvénymódosítás július 31-éig adott határidőt a gáztőzsdével kapcsolatos engedélykérelem beadására, amelynek július első hetében tett eleget a társaság.
A céghez eddig nem érkezett észrevétel a MEH-től a kérelemmel kapcsolatban. A leendő gáztőzsdét működtető HUPX-leány CEEGEX (Central Eastern European Gas Exchange) Zrt. a HUPX meglévő eszközeit és stábját − irodáját, kereskedési rendszerét, háttériroda-rendszereit, klíring-összeköttetéseit, illetve piacműködtetési és szakértői gárdáját − használja majd a szinergiák kiaknázása érdekében, emellett azonban előreláthatólag 6-8 fővel bővíteni kell a létszámot − tette hozzá Medveczki. A reménybeli tagokkal való kapcsolatépítés már a börze kialakítása során is folyik, az ügyfélkiszolgálás javítása érdekében folyamatos a kereskedő cégek közötti igényfelmérés. A gázpiacon aktív kereskedők száma a vezérigazgató szerint nem mérhető az árampiacihoz, pozitív jel azonban, hogy a HUPX meglévő tagjai, elsősorban az erőművek már érdeklődnek az új piaci szegmens iránt. A cégek \"toborzása\" az év végével várható.
Medveczki szerint a cél egy olyan modell kialakítása, ami elfogadott és bizonyítottan jól működő, koherens rendszert biztosít, transzparens, nyitott és alkalmas új szereplők piacra lépését magával hozni, valamint a későbbiekben a nyugat-európai piacokhoz és ottani kereskedőkhöz kapcsolatot tud biztosítani. A gáztőzsdéről egy olyan koncepciót tárna a piac elé a HUPX, amely a meglévő alapokon fejleszti tovább a gázpiacot és Magyarországra vonzhat eddig itt nem aktív gázkereskedőket is.
