BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Zsúfoltak voltak a strandok

2011. július 21. csütörtök, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rekordszámú látogatót és bevételt hozott a budapesti fürdőkben a július hatodika és tizedike között tapasztalt nagy kánikula. Ebben az időszakban a Budapest Gyógyfürdői Zrt. 13 fürdőegységében naponta csaknem 90 ezer vendéget fogadtak, ami a 2009-es év hasonló időszakához képest a vendégforgalom több mint 42 százalékos növekedését jelentette, az ebből származó árbevétel pedig éppen harmadával volt magasabb − közölte a társaság a Napi Gazdasággal, hozzátéve, még ez a bevételnövekedés sem volt elegendő ahhoz, hogy a júliusi eddigi összbevételét az előző évivel egy szintre hozza.

A cég által üzemeltetett hét strandon ebben az időszakban 2010 azonos időszakhoz képest 56 százalékkal bővült a vendégek száma, ezen belül is kiemelkedő volt a Palatinus látogatottsága, ahol hatezer főt meghaladó rekordnapokat is elértek (július 10-én és 11-én). A kánikula miatt két órával hosszabban tartottak nyitva a strandok, ennek pluszköltségét a  személyi jellegű kiadások, illetve a védőital többletköltsége adta.

Leszák Tamás
Leszák Tamás

Ez is érdekelhet