A fejlesztési tárca 1,6 milliárd forint keretösszegben ír ki pályázatot energiahatékonysági felújításokra, energiatakarékos új otthonok építésére az Új Széchenyi tervbe integrált Zöld Beruházási Rendszerben − jelentette ki Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár tegnapi tájékoztatóján. A Mi otthonunk felújítási és újotthon-építési alprogram forrásait a nemzetközi szén-dioxid-kvóta értékesítésének bevételeiből biztosítják. A Gazdaságfejlesztési operatív program részeként emellett kilencmilliárd forint pályázati forrást nyitottak meg, ebből mikro-, kis- és középvállalkozások kaphatnak támogatást energia- és nyersanyaghasználatuk hatékonyságának növelésére. Jelenleg folyik a napenergiából használati meleg vizet előállító napkollektorok beszerzését és beépítését támogató pályázati konstrukció − tette hozzá Bencsik. A családi házak és legfeljebb 12 lakásos, hagyományos építésű társasházak számára megnyitni tervezett kiírás a harmadik negyedévben jelenhet meg közel hárommilliárd forint keretösszeggel. A minisztérium közleménye szerint a támogatás minden esetben vissza nem térítendő, utófinanszírozású. A pályázatokat augusztus 15-e és október 30-a között, illetve a keret kimerüléséig lehet benyújtani.
