A balkáni országokkal folytatott kétoldalú áruforgalmat magyar aktívum jellemzi − tudtuk meg a Nemzeti Külgazdasági Hivataltól (HITA). Horvátországba évente több mint 1100 magyar cég visz árut, 400 pedig onnan importál; a magyar import tavaly 40 százalékkal bővült, a két ország közötti kereskedelmi forgalom pedig 6,5 százalékkal nőtt. A horvátországi befektetések elsősorban a kereskedelmet, idegenforgalmat és szolgáltatást érintik, speciális terület a magyarok ingatlanvásárlása. A legjelentősebb befektetések a a Molhoz, az OTP-hez, a Trigránithoz és a Dunapackhoz kötődnek, de a Zalakerámia, a Fornetti, a Duna-Dráva Cement, illetve a Dalmácia Holiday is jelen van. A horvát tőke magyarországi akvizíciói nem jelentősek. A HITA szerint a magyar cégek számára egyre több problémát okoz Horvátországban a körbetartozások emelkedése, illetve a fogyasztás csökkenése. A befektetők most kivárnak, az ország csatlakozásával talán enyhül a külföldi tőkével szembeni erős (főleg helyi szintű) ellenállás.
Szerbia Magyarország kereskedelmi partnerei között az exportban a 20., az importban pedig a 31. helyen áll. A kétoldalú áruforgalom 2006 és 2008 között közel 180 százalékkal nőtt, 2008-ban meghaladta az 1,2 milliárd eurót. Két éve, a válság hatására az oda irányuló magyar export értéke 33,7, az onnan származó import pedig 5,3 százalékkal csökkent. Szerbiában jelen van az OTP, a Moll, a Betonút Zrt., a Masterplast Group Zrt., a Conti Tech Rubber Industrial és a Fornetti is, emellett a HITA becslése szerint több mint négyszáz szerb−magyar vegyesvállalat működik az országban. A Magyarországra irányuló szerb tőkekivitel elhanyagolható mértékű, miközben ott jelenleg is több potenciális magyar befektetésről folynak előrehaladott tárgyalások, elsősorban az idegenforgalom, a fürdőturizmus területén. A magyar vállalkozók jó üzleti potenciált látnak a környezetvédelmi és energetikai beruházásokban is, a FIAT szerb befektetése pedig az autóiparban nyit lehetőségeket.
Kiemelt helyen szerepel a magyar tőkeexport célországai között Montenegró, a válság előtt dinamikusan nőtt az országba irányuló magyar tőkekihelyezés (OTP, Magyar Telekom). A lendület 2009-ben megtört, de Magyarország továbbra is a legnagyobb külföldi befektető a kis balkáni országban. Az OTP-tulajdonú CKB Montenegro az ország legnagyobb bankja, a Magyar Telekom a Crnogorski Telecomban, a Hunguest Hotels pedig egy tengerparti szállodával van jelen. A montenegrói kormány idén több állami kikötőt, szállítmányozási és hajózási vállalatot adna el, de a HITA szerint a magyar befektetők számára a turizmusban is további lehetőségek rejlenek.
A Macedóniába irányuló magyar export 2010 és 2011 februárja között 10 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Az innen jövő magyar import ezalatt 90 százalékkal nőtt, elsősorban a feldolgozott termékek és az élelmiszerek − zöldségfélék − területén. Macedóniában a Makedonski Telekomunikacii akvizíciójával a Magyar Telekom lett az egyik legnagyobb beruházó. A helyi jegybank adatai szerint Magyarország közvetlen működőtőke-befektetéseinek (FDI) értéke 1997 és 2009 között 388 millió eurót tett ki (a számításbeli különbségek miatt ez eltér az MNB adatától), ezzel − Hollandia és Szlovénia után − a befektetői rangsorban a harmadik. Az elmúlt években a magyar kkv-k befektetései is megkezdődtek Macedóniában, néhány százezer és 1,5 millió euró közötti értékben.
Leszák Tamás
| 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | ||||||||||||
| Horvátország | Macedónia | Szerbia és Montegró | Horvátország | Macedónia | Montenegró | Szerbia | Horvátország | Macedónia | Montenegró | Szerbia | Horvátország | Macedónia | Montenegró | Szerbia | |
| FDI-export Magyarországra | -2,3 | -2,6 | 5,5 | 44,9 | 1,1 | -0,6 | -7,8 | -175,4 | 9,3 | 0,8 | 11,9 | -84,1 | -1,3 | 0,1 | 15,8 |
| FDI-állomány Magyarországon | 4,8 | - | 14,5 | 123,1 | - | - | 1,3 | 145,2 | - | - | 10,7 | 106,7 | - | - | 1,7 |
| FDI-befektetés az adott országba | 36,5 | -0,1 | 350,9 | 179,9 | 72,1 | 26,2 | 30,8 | 878 | -4,4 | 20,8 | 31,6 | 269,5 | -19,1 | -4,3 | -22,4 |
| FDI-állomány az adott országban | 969,7 | 404,6 | 405 | 1054,9 | 475,1 | 267,2 | 434,3 | 982,7 | 460,3 | 157,1 | 347,6 | 1346,1 | 446,4 | 181,8 | 335,8 |
| *2006-ban Szerbia és Montenegró | |||||||||||||||
| Forrás: MNB |
