Az elmúlt időben radikális változáson ment keresztül a DHL alkatrész-logisztikai operációs szolgáltatásainak megrendelői piaca. Nagyon felgyorsultak a folyamatok, amíg korábban egy alkatrész pótlására 48 órát is vártak az ügyfelek, ugyanezeket a folyamatokat ma 12 órán belül meg kell oldanunk − mondta lapunknak Janositz Balázs, a DHL Supply Chain magyarországi ügyvezetője. A verseny rendkívüli módon élesedik, a megrendelők hihetetlen elvárásokat fogalmaznak meg, s akik ezt nem képesek teljesíteni, elbuknak. Az ügyvezető viszont nem látja egyértelmű jelét annak, hogy a globális gazdasági válságnak már vége lenne. Vannak ugyan biztató jelek, ami a társaságnak is sokat segít, de Janositz nem gondolja, hogy vége lenne a nehezének − erre még legalább egy évet várni kell.
A DHL a napokban jelentette be, hogy − hat−tizenkét hónapon belül − 35−50 fővel megemeli, azaz megduplázza a Budapest Support Centerben (BSC) dolgozók számát. A központ Európát lefedő szolgáltatása több mint harminc országra terjed ki, a legjelentősebb az angliai, illetve az osztrák piac, de magyarországi megbízásuk is van. A bővítésben a képzett szakemberek jelenléte mellett a versenyképes költségek is szerepet játszottak. A magyarországi bérek körülbelül a nyugat-európai szint harmadán állnak, de ebben az üzletágban is kulcsfontosságú a hatékonyság. Janositz szerint ugyanis hiába olcsó egy szolgáltatás, ha az háromszor annyi időt vesz igénybe, mint máshol. Több cég a viszonylagosan olcsó országokba − Malajziába, Indiába − telepíti szolgáltató központját, de ott a kulturális különbségek miatt komoly hatékonysági problémáik vannak − hozott példákat az ügyvezető.
Bár az utóbbi időben Magyarországra is számos cég telepítette szolgáltató központját, Janositz szerint ez nekik nem okoz munkaerő-problémát, a társaság ugyanis speciális szakismeretet és nyelvi tudást keres, s ebből van a piacon.
A szakember úgy látja, a magyar piac logisztikai értelemben soha nem látott lehetőségeket biztosít a DHL számára. Ebben szerepet játszik az is, hogy átalakították a vállalat belső struktúráját és átszervezték a céget. A társaságnak sokkal több megkeresése van az idén, mint 2010-ben − hangsúlyozta az igazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy a 2010-es 10 milliárd forintos forgalom után idén két számjegyű, 12-13 százalékos bevételnövekedést terveznek, és az első öt hónap sikeres üzletkötései alapján már nagyon közel járnak ehhez.
