Nemrégiben az interneten szétküldött nyílt levélben kért választ Orbán Viktor miniszterelnöktől Kiss Gábor, a NÁD MPS-H Kft. ügyvezetője, aki évek óta szorgalmazza egy energianád-program beindítását. Egyebek közt azt kérdezte, miért nem kell az országnak 70-80 ezer új munkahely − számolt be az MTI. A levél fő kérdése: \"Milyen szakmai indok alapján nincs szüksége az országnak egy 8 milliárd eurós magánbefektetésből megvalósuló, az ország energiafüggetlenedését szolgáló, 70-80 ezer új munkahelyet teremtő, a parlagon hagyott területek hasznosítását biztosító magyar energianád-programra, amiből az államnak jelentős bevételei származhatnak az adók és a program révén értékesíthető szén-dioxid-kvóta révén?\" A nyílt levél állítása szerint az előző kormány alatt \"ellenérdekelt körök ténykedése, illetve a program ellopásának kísérlete akadályozta a nádprojekt beindulását\", amiben az elmúlt egy év sem hozott fordulatot.
A mai magyarországi energianád-piac könnyen áttekinthető, mert azon jelenleg három fő szereplő tevékenykedik, az Enagro Kft., a Tatai Parkerdő Zrt. és a Nád-MPS-H − mondta a Napi Gazdaságnak Váczi András, az Enagro ügyvezetője. Az európai piac méreteihez képest hazánkban még csak kialakulóban van az energianád-, azaz a mischantus-termelés. Valóban hatalmasak a lehetőségek − fűzte hozzá az ügyvezető. A három cég közötti különbséget az jelenti Váczi szerint, hogy míg utóbbi kettő egy magyar találmányt jelentő palántaalapú szaporítási módszert alkalmaz, az Enagro − az európai és a világ energianád-iparában megszokott eljárás szerint − gyökérzónás, rizómás szaporítást alkalmaz. A rizómás eljárás nem véletlenül terjedt el, mivel jelenleg a palántázás közel a duplájába kerül − tette hozzá. Váczi szerint az európai piacokhoz hasonlóan a hazai szektorban is versenynek kell kialakulnia, ami nem a cégek támogatása szintjén igényel állami beavatkozást. Az állami szerepnek a kereslet megteremtésében − azaz a lokális biomassza-erőművek létesítésének támogatásában, illetve az energianövények közti kiegyensúlyozott szabályozás fenntartásában − kell megnyilvánulnia. A többi a termelők közötti verseny függvénye − fogalmazott az ügyvezető.
