Az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvény módosító javaslatába rejtve váratlanul, a zárószavazás előtt terjesztett be energetikai törvényeket módosító javaslatot a parlament elé az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság. A módosító a magyarországi gáztőzsdéről rendelkezik, működtetésére pedig a rendszerirányító tulajdonában levő szervezett villamosenergia-piaci engedélyest jelöli meg, ez a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) vagy egy leányvállalata lehet. A gáztőzsdei kereskedésnek a javaslat szerint legkésőbb 2013. január elsejétől el kell indulnia. A majdani börze piaci pletykák szerint a távhőszolgáltatóknak és a lakosságnak juttatandó kedvezményes árú gáz forrását jelenthetné, az MVM által importforrásokból közvetlenül beszerzett gázzal. A működtető társaság részvényeit (illetve azoknak egy részét) a megtérülést követően eladhatja a tulajdonos, 10 százalékos tulajdonrészt pedig vételre kell majd felajánlani a földgázszállítási engedéllyel rendelkező cégeknek (a Molhoz tartozó FGSZ Zrt.-nek, illetve az MVM-csoport tagjaként az OVIT Zrt.-nek).
Az indítvány emellett a távhőtermeléshez kötődő, kapcsoltan hőt és áramot termelő erőművek támogatásával is foglalkozik. A kötelező átvételi (kát) rendszer átalakításával a legutóbbi információk szerint e termelők hőoldali támogatásban részesülnek majd. (Szakmai szereplők korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy egy kapcsolt bizonyítvány mielőbbi bevezetése jelenthetne hosszú távon kiszámítható megoldást.) A mostani módosítás ezt nem érinti, azonban az 50 megawatt névleges teljesítmény alatti erőművek számára egy kapcsolt mérlegkört hozna létre július elsejétől, illetve bevezetné a \"kapcsolt termelésszerkezet-átalakítási díjat\", amely a rendszerhasználati díjakban kilowattóránként 1,2 forintot jelentene (a Vértesi Erőművet támogató szénfillérhez hasonlóan) − azaz továbbra is az áramfogyasztók fizetnék. Úgy tudjuk, az összeg − bár némileg alacsonyabb a szakma által vártnál − összességében elfogadható a piac számára, ugyanakkor európai uniós tiltott-támogatás-eljárással járhat.
