A hazai kertészeteknek érdemes azzal számolniuk választékuk kialakításakor, hogy továbbra is jellemző a ház körüli területek kettős hasznosítása: az Agrárgazdasági Kutatóintézet tanulmányának megállapításai szerint a díszkertek mellett átmeneti visszaesés után tovább élnek a konyhakertek is. Ezt támasztják alá a Silvanus Kertészet tapasztalatai is. Az idén például a szabad gyökeres és a konténeres gyümölcsfa-eladások ugrottak meg, majdhogynem több fogyott belőlük, mint az ültetésre legalkalmasabbnak tartott őszi időszakban − mondta a Napi Gazdaságnak Kovácsné Papp Tímea, a békásmegyeri Silvanus Kert Centrum vezetője. A tujákat és az egyéb örökzöldeket viszont már kevésbé vitték a vásárlók. A haszonnövények iránti kereslet a zöldségvetőmagok és -palánták forgalmában is megmutatkozik:bár többnyire még az idősebb korosztálytól érkeznek a jelentősebb megrendelések, a fiatalabbak is egyre gyakrabban elvisznek egy-két zöldségpalántát, akár balkonládába is.
A cég a forgalom fenntartása érdekében már két éve nem emelte a fák árát, inkább kisebb haszonkulccsal dolgozik. Tapasztalataik szerint csökkent az átlagos költés összege, a fellendülés még nem érződik. Az idei első negyedévben inkább csak az egy évvel korábbi szintet sikerült tartani, az év többi része nagymértékben függ az időjárástól. A tavalyi esős, hideg tavasz után az idei szezon később, ám a meleg száraz idő miatt jobban indult, de biztos, hogy még nem jön vissza a válság előtti forgalom − mondta Papp Tímea.
Éves szinten 4-5-6 ezer forintot költenek a vásárlóink, és míg a rossz időjárás akár 30 százalékos visszaesést is okozhat, a gazdasági környezet csak 5-10 százalékban befolyásolja bármilyen irányba a vásárlói döntéseket − mondta el lapunknak Bross Dávid, az Oázis Kertészeti Kft. marketingvezetője. A hazai vásárlók kötődnek annyira a dísznövényekhez, hogy bármennyire takarékosak is, nem redukálják teljesen a vásárlásaikat. Ezért van az, hogy míg a válság előtt évi 5-10 százalékkal nőtt a dísznövényekre költött összeg, az elmúlt két évben stagnált a piac − tette hozzá Bross. Egyszeri nagy összegű vásárlás helyett többször, olcsóbb növényeket vettek a fogyasztók, vagy például a négyzetméterenként 50−100 ezer forintba kerülő kerti tavak helyett elérhető árú dísznövényeket választottak. A lakás-, illetve lakóparképítések leállása szintén érződik a forgalmon.
Bár a fedett garden centereket üzemeltető Oázisnál télen is viszonylag kiegyenlített az üzletmenet, a tavaszi forgalom mégis 2-3 szorosa az éves átlagnak. Továbbra is slágertermékek a muskátlik, a virágzó egy- és kétnyári palántás növények, bár a klímaváltozás hatására egyre inkább összecsúszik egyes fajták virágzási ideje, és ez nehezíti például a tavaszi árvácska forgalmazását. A balkonnövények, illetve a beltéri függőleges kertfal mellett egyre divatosabbak a fűszernövények, ezekből egy igényesebb, 100 darabos kert már néhány tízezer forintból kialakítható. Jelentős a kereslet a kiegészítők, cserepek, virágföldek, fenyőmulcsok, tápoldatok iránt is. A nagy volumenű termékekből a hazai gyártókra támaszkodva 60-70-féle saját márkás terméket is kínál az Oázis, ezek részesedése a cég teljes árbevételéből mára eléri a 6-8 százalékot.
| Bruttó termelési érték folyó alapáron (milliárd forint) | ||||||
| Megnevezés | 2003 | 2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 |
| Mezőgazdasági termékek | 1286,7 | 1499,3 | 1376,1 | 1446,5 | 1546,2 | 1810,8 |
| virágok, dísznövények, karácsonyfa és faiskola | 23,2 | 26,9 | 19,2 | 17,1 | 18,8 | 19,6 |
| Exportárbevétel (milliárd forint) | ||||||
| Mezőgazdasági és élelmiszer-ipari | 724 | 778,9 | 825,4 | 972,8 | 1222,7 | 1455 |
| Dísznövény | 4,84 | 5,14 | 4,3 | 5,49 | 5,35 | 7,2 |
| Importárbevétel (milliárd forint) | ||||||
| Mezőgazdasági és élelmiszer-ipari | 377,6 | 503,1 | 597,6 | 708,1 | 801,6 | 971,4 |
| Dísznövény | 11,28 | 13,69 | 13,94 | 14,17 | 14,87 | 16,42 |
*A dísznövényes adatok tartalmazzák a szőlő, gyümölcs, erdészeti faiskolák adatait is
Forrás: KSH
