Idén már negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Golf Szövetség a sportágat népszerűsítő Országos Nyílt Golfhétvégét. A május 14−15-i rendezvénysorozaton az ország 15 golfpályáján várják az érdeklődőket, akik ismét ingyen ismerkedhetnek a sportággal. A szövetség először 2008-ban rendezett nyílt napot, amelyen több mint ezren próbálták ki a golfot, a következő két évben pedig már egy-egy hétvégét szántak népszerűsítésére; legutóbb már több mint háromezren látogattak ki a magyarországi pályákra. A szövetség adatai szerint 2010-ben 1240 versenykártyás golfozó volt Magyarországon, és a hobbigolfosokkal együtt nagyjából 3-4 ezren hódolhatnak e szenvedélynek több-kevesebb rendszerességgel.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is előzetes regisztrációhoz kötött a részvétel − ez a részt vevő kluboknál közvetlenül megtehető, illetve az agolfmindenkie.hu/regisztracio oldalon keresztül is van rá lehetőség. Mivel a pályák gyakorlórészein óránként 10 főt fogadnak, érdemes mielőbb bejelentkezni. A program keretében profi oktató felügyelete mellett lehet egy órán keresztül próbálkozni a golflabda eltalálásával, illetve célba juttatásával, amihez a klubok biztosítják a labdát és az ütőket. Emellett érdemes érdeklődni az egyes pályáknál, hogy milyen egyéb szórakozási lehetőségeket kínálnak még.
| Helység | Név | Lyuk |
| Budapest | Academy Golf Club | 9 |
| Vámospércs | Boya Eagles Golf & Country Club | 18 |
| Diósd | Budai Golf Club | 6 |
| Lajosmizse | Bujdosó Tanya | 0 |
| Balatongyörök | Golf Club Imperial | 8 |
| Budapest | Highland Golf Club | 9 |
| Hévíz | Lotus Therme Hotel & Spa | 6 |
| Kisoroszi | Magyar Golf Club | 18 |
| Nyíregyháza-Sóstóhegy | Nyírség Golf Club | 0 |
| Tata | Old Lake Golf & Country Club | 18 |
| Monor | Paplapos Golf & Academy | 6 |
| Balatonudvari | Royal Balaton Golf Club | 18 |
| Zsira | SONNENGOLF GC. & Academy Magyarország | 9 |
| Budapest | St. Lőrinc Golf Club | 9 |
| Békéscsaba | Viharsarki Golf Club | 6 |
Forrás: www.agolfmindenkie.hu
