A tavalyi csapadékos, hűvös időjárás miatt hozzávetőleg 15-20 százalékkal csökkenhetett országszerte a haltermelés − mondta Lévai Ferenc, a rétimajori Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Az ár- és belvizek miatt nehezebb volt a takarmányozás is, ugyanakkor a halak is étvágytalanabbak voltak. A magas vízszintek miatt számos tógazdaságban elmaradt az őszi lehalászás, komoly jövedelemkiesést okozva a cégeknek. Arról nem is beszélve, hogy emiatt zsúfoltabbak maradtak a tavak, főleg az egy-két nyaras állományoknál. Számos halgazdaságban, főleg a Dunántúlon, ahol mostanra húzódott vissza elviselhető mértékűre a belvíz, jelenleg is zajlik a tavak lehalászása, egyúttal a magas vízállások miatti károk helyreállítása a gátakban.
A cégek jövedelmezőségét a visszaeső vásárlóerő mellett a magas takarmányárak, energia- és fuvarköltségek rontják. Az idei évet még nehéz megítélni − bár a természetes vizek állományai jól teleltek, köszönhetően a viszonylag enyhébb időnek −, ám ha folytatódik a csapadékmentes időszak, előbb-utóbb a vízdíjakat is hozzá kell adni az emelkedő költségek listájához. Mindeközben a 11 évvel ezelőtti halárak mellett kell dolgozni és szinte alig lehet elismertetni a megemelkedett költségeket − tette hozzá Lévai Ferenc.
Szerinte az elmúlt két évben nem tudtak halászni a céghez tartozó tavakon a tavaszi és őszi áradások, belvizek miatt. Csak a 2010-es évben 15 százalékkal, 100 millió forinttal lett kevesebb a halászatból származó árbevételünk − jegyezte meg a vezérigazgató. Az egyéb tevékenységekből származó bevételek miatt azonban még így is sikerült 35-40 millió forint nyereséget elérni. A cégnél már szintén megkezdődött a tavaly megrongálódott gátak helyreállítása, ehhez azonban semmilyen állami segítséget nem kaptak. Az idén egyébként főleg az exportpiacok erősítésében − már eddig is volt egy 30 tonnás tenyészállatszállítmányuk Szlovákiába −, illetve az egyéb fejlesztésekben bíznak. Jelenleg is zajlik egy új halfaj, egy növényevő édesvízi tokféle, a lapátorrú tok magyar bevezetése, igaz, egyelőre még csak kicsiben, pár száz kilogrammos tételben − tette hozzá Lévai Ferenc.
