Máris módosítja az országgyűlés az október 18-án megszavazott különadóról szóló törvényt. A költségvetést megalapozó törvényekhez a zárószavazás előtt benyújtott módosító szerint mind a távközlési cégeket, mind az energiaellátó vállalatokat érintő szabályozás megváltozik, vagyis csak a bolti kiskereskedőknek nem kell böngészniük az év végén a Magyar Közlönyt.
A módosítással érdemben nem változik a költségvetés várható bevétele, mivel az inkább a kisebb bevételű társaságokat veszi ki az adókötelezettség alól. A törvény indoklása is ezt tartalmazza, vagyis indokolatlanul nem akarják a kisebb cégeket terhelni.
Ezek szerint a távközlési cégekre kivetett különadót a korábbi százmillió forint helyett csak 500 millió forint adóalap felett kell megfizetni. Az alacsonyabb kulcsot, ami változatlanul 4,5 százalék, ötmilliárd forintig kell fizetni, ez eredetileg 500 millió forintig tartott. A felső kulcs mértéke sem változott, vagyis az marad 6,5 százalék, ezt az ötmilliárd forint adóalap fölötti rész után kell megfizetni. Ez a gyakorlatban elenyésző bevételkiesést jelent: nagyjából százmillió forinttal lesz kevesebb a befolyó adó összege, ami a teljes tervezett 61 milliárd forinthoz képest elenyésző.
Az energiaszektorral is hasonló a helyzet: itt az eredeti javaslat szerint az adóalap 1,05 százaléka az adó. Az új verzióban a progresszió ötmilliárd forint adóalapnál lép be: ezalatt 0,3 százalékos lesz az adó, efölött pedig marad 1,05 százalék. Ez a gyakorlatban mindössze néhány tízmillió forint kiesést jelent a költségvetés számára, ami szintén nem veszélyezteti a tervezett bevételt, ami 70 milliárd forint.
A törvény szerint a módosítás már a 2010-es évre is érvényes. Mindez azt jelenti, hogy az eredeti szabályok szerint megállapított befizetési határidőre, vagyis december 20-ra már az új szabályok szerint kell megállapítani az adófizetési kötelezettséget. Mivel ez a szabályozás nem jelent pluszterhelést, nem kell kivárni a szükséges 40 napot a törvény elfogadása és hatályba léptetése között. A szabály várhatóan a héten, vagyis az utolsó pillanatban jelenhet meg a Magyar Közlönyben.
