BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A jövőt a bizonytalanság jellemzi leginkább

2010. december 7. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gazdaságpolitikai megszorításokkal egy ideig még együtt lehet élni, de a bizonytalansággal csak nagyon nehezen. Pedig a 2010 utáni időszakra a bizonytalanság a jellemző - vélekedtek a szakemberek a GKI Gazdaságkutató Zrt. konferenciáján. Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke szerint a bankadó a lehető legrosszabb időszakban érkezett a szektorba, ugyanis beláthatatlan következményei vannak rövid távon is, de inkább középtávon, a magyar gazdaságra. Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója elmondta: ha a magyarországi megszorító intézkedések csak három évig lesznek érvényben, azt túl lehet élni. Azt azonban egyelőre senki nem tudja, hogy folytatódik-e a különadórendszer, és ez nagy bizonytalanságot okoz. Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára szerint a jogszabályalkotók célja a magánnyugdíjpénztárak ellehetetlenítése, aki szerint ennek ellenére lesznek pénztárak 2012-ben is, s a kétszázalékos költséglimit életben is tarthatná a szektort.

F. Emese Szabó
F. Emese Szabó

Ez is érdekelhet