A Pécs Holding (PH) Zrt. által megbízott alvállalkozók a kátyúmentesítési munkálatok keretében több mint 2100 négyzetméternyi felületet javítottak ki a buszos és főbb közlekedési útvonalakon - mondta Weidinger Antal, a PH üzemeltetési divízióvezetője. Jelenleg a városban gyakorlatilag nincs balesetveszélyes kátyú. Ezek a munkák több mint 120 millió forintba kerültek, emellett az útsüllyedések lokális javítására 40 millió forintot költött a város. A téli hó- és síkosságmentesítés munkálataira már kiírták a közbeszerzési felhívást, a téli kátyúzásra pedig nyolc vállalkozótól kértek be árajánlatot.
A debreceni önkormányzat több területen végez őszi útjavítási munkákat, a város megközelítőleg 450 kilométeres szilárd burkolatú úthálózata ugyanakkor a közlekedés számára megfelelő állapotban van, a szerződött kivitelező jelenleg csak lokális javításokat végez - közölte lapunkkal a város polgármesteri hivatala. A havonta közel 20 millió forintba kerülő rekonstrukció elsősorban a tömegközlekedési és gyűjtő utakat érinti. A nagyfelületű javítások szeptemberben befejeződtek a hajdúsági megyeszékhelyen, a kátyúzással már nem vagy csak nehezen javítható útszakaszok teljes felületét javították ki. A város 2010-ben közel 4,5 kilométer hosszan, 27 ezer négyzetméteren újított fel utcákat.
Győrben a korábbi évekhez hasonlóan az idén is 2,5 milliárd forintos útfejlesztési programot valósít meg az önkormányzat, jelenleg is több körzetben zajlik burkolatjavítás és kátyúmentesítés - mondta a Napi Gazdaságnak Bakács László médiareferens. A városban az idén 70-80 útszakaszon végeztek kátyúzási, vízelvezetési munkálatokat, illetve teljes burkolatcserét, összesen közel 100 kilométeren. Folyamatban van az egyébként állami fenntartású - a belvárost a külső városrésszel összekötő - Baross híd felújítása is, a tél kezdetéig pedig az útkorszerűsítési munkálatok is befejeződnek.
