Állami érdekeltségű cégek megmentésére - vagy éppen megszerzésére - nyújt lehetőséget egy jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban érlelődő javaslat. E szerint többek között az állami tulajdonú, irányítású, illetve jelentős állami támogatásban részesülő, közhasznú szolgáltatást nyújtó cégek kiemelt jelentőségű vállalkozásokként lennének nyilvántartva, s rájuk speciális szabályok vonatkoznának, ha fizetésképtelenné válnának. A felszámolások révén a felszámolt cég jogutód nélkül megszűnik és a vagyonelemeit a hitelezők között szétosztják. Ez a javaslat szerint egy kiemelt vállalkozás esetében a lehető legrosszabb megoldás, hiszen munkahelyek tömege szűnhet meg, szolgáltatások akadozhatnak.
Ennek kivédésére alkotnák meg a speciális adósságrendezési eljárást, amelynek célja nem a cég megszüntetése, sokkal inkább egyfajta szanálása lenne - ennek részletei még nem ismertek. Efféle adósságrendezés egyébként más európai országokban is van az állami cégek válsághelyzetének megoldására. Ezt az eljárást nem folytathatná le akárki. Főleg annak fényében, hogy a felszámolókat a hatályos szabályok szerint véletlenszerűen sorsolja ki egy számítógépes rendszer. Emiatt a kritikák szerint számos esetben gyakorlatlan, adott esetben csak regionális szinten működő, kicsi felszámolócégekhez kerülhetnek akár roppant bonyolult és összetett ügyek is. Ezt ugyanakkor tompítja az a kitétel a törvényben, amely szerint speciális esetekben a cégbíróság eltérhet a gép véletlen döntésétől.
Mindazonáltal a javaslat szerint a kiemelt vállalkozások ügyeit csak bizonyos felszámolók vihetik. A bejegyzett 113 felszámolócég közül ezért ki kell választani egy szűk csoportot, amely felkészültsége és tapasztalata révén képes ellátni a speciális adósságrendezéssel összefüggő feladatokat. Erre öt-nyolc társaság képes, az ő kizárólagos kijelölésükről pedig külön rendelet szólna.
Azt egyelőre nem tudni, mikortól vezetné be a kormány az új rendszert, a lapunk birtokába jutott javaslat szerint egyelőre a legfontosabb a szakmai viták lefolytatása és egy kodifikációs bizottság felállítása lesz, utóbbi a szükséges törvénymódosításokért felelne.
