A rohamtempóban kezelt válságadókhoz kevés módosító indítvány érkezett, egyet azonban a költségvetési bizottság is benyújtott, alapvető változásokkal. (A törvényről lapzártánk után szavaz az országgyűlés.) Így a gépjármű,- pótkocsi- és motorkerékpár-nagykereskedelem nem lesz adóköteles tevékenység, ugyanakkor a csomagküldés és internetes kereskedelem után meg kell fizetni az adót. Még jelentősebb módosítást javasol a bizottság a távközlési cégek számára. Az ellenzéki javaslatokra rímelve a kisebb cégeket nem sújtaná az adó: százmillió forintig nulla kulcs lesz érvényben. A nagyobbak adókulcsa azonban kissé magasabb lesz: százmillió és 500 millió forint adóalap között 2 helyett 2,5, majd 500 millió és ötmilliárd forint között 4 helyett 4,5, ötmilliárd forint felett pedig változatlanul 6,5 százalék. Érdekes az a módosító, amely szerint az idén a 2009-es nettó árbevételt kell alapul venni mindhárom szektorban az adó kiszámításához, jövőre azonban már a 2010-est. Ez alapvetően logikus lenne, ám pillanatnyilag a bankadónál nem követi az éveket az adóalap.
