BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Harmadával nőtt a végelszámolások száma

2010. október 7. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Soha annyi céget nem számoltak még föl egy hónap alatt, mint szeptemberben - derül ki az Opten legfrissebb jelentéséből. A sok új eljárás megindításában közrejátszhatott az is, hogy a cégbíróságok feldolgozták az augusztusi ügyhátralékot, de ez csak részben dobta meg a mutatót.

Szeptemberben 1914 céggel szemben indították meg az eljárást a cégbíróságok, ami 35 százalékkal magasabb, mint a tavaly szeptemberi. A jelenség mögött a kkv-szektor likviditási pozíciójának további romlása áll. Az első három negyedévben összesen 13,4 ezer cég jutott a felszámolás sorsára, ez 21 százalékkal több, mint a megelőző év azonos időszakában volt. Félévkor még csak 15 százalékos volt a növekedés. Szintén nőtt a végelszámolások száma is a kilencedik hónapban: szeptemberben 1133 indult, ami 33 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. Az első háromnegyed évben 10,86 ezer céget zártak be, ami 11 százalékkal több, mint 2009 első kilenc hónapjában. Meg kell azonban jegyezni, hogy a végelszámolások ötöde felszámolásba fordul.
Szeptemberben kiemelkedően sok, 4127 céget alapítottak, az előző év azonos időszakához viszonyított növekedés meghaladja az 50 százalékot. Gazdaságilag nem reális, hogy a jelenlegi pesszimista hangulatban ilyen sokan gondolják úgy, hogy pont most érdemes vállalkozásba fogniuk - állítja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Az ilyen típusú megugrás mögött jellemzően három ok állhat: a munkanélküliség elől elkeseredettségükben vállalkozásba menekülők, a magánszemélyek vagy családok adóminimalizálása, valamint az üzletszerűen adósságokat hátrahagyó vállalkozók újbóli próbálkozásai.

F. Emese Szabó
F. Emese Szabó

Ez is érdekelhet