Jogi lépéseket is tehet az Európai Bizottság (EB) Magyarországgal szemben, mivel hazánk a korábban meghosszabbított és tegnap lejárt határidőig sem küldte meg a megújulóenergia-cselekvési tervet Brüsszelnek. Erről egy figyelmeztető levélben értesíti a bizottság a magyar kormányt, amely az eljárás első lépése, a későbbiekben akár jogi lépésekre is sor kerülhet - közölte újságírókkal Marlene Holzer, Günther Oettinger uniós energiaügyi biztos szóvivője a Bloomberg hírügynökség tudósítása szerint. A program beadásának eredeti határideje június 30-a volt, azonban szeptember utolsó napjáig adott haladékot a bizottság (Napi, 2010. július 27.). Magyarország mellett Lengyelország, Belgium, Észtország, Lettország és Szlovákia sem juttatta el időben cselekvési tervét. A dokumentumnak a megújuló energiaforrások 2020-ra előírt arányának elérése érdekében tett lépéseket kell tartalmaznia. Hazánk kötelezettsége 13 százalékos részarány, a szaktárca adatai szerint tavaly a hazai energiafogyasztás 7,3 százaléka származott megújuló forrásból, szemben az egy évvel korábbi 5,9 százalékkal. A 2020-as cél eléréséhez elemzések szerint 400 milliárd forint támogatásra lesz szükség.
