A lapunk által megkérdezett építőanyag-ipari szereplők 15-25 százalék közötti forgalom-visszaesést tapasztaltak az idén, a kormányzati programok azonban jelentősen javíthatják a szektor helyzetét. A hazai nyílászárógyártók kapacitása a jelenlegi igények csaknem hatszorosa, a panelprogramok élénkítő hatása mellett a magánmegrendelések jelentősen visszaestek az utóbbi évben - mondta lapunknak Prohászka Rajmund, a MATA Ajtó-Ablak Egyesület elnöke, az Ablakcentrum Kft. ügyvezetője. A magánépítkezők későbbre halasztják felújítási szándékukat, kivárnak, a vásárlókat minden eddiginél jobban orientálja az ár - tette hozzá Florent Pouzet, a Raab Karcher és Platform áruházakat üzemeltető Saint-Gobain Építőanyag Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója.
A MATA adatai szerint 2009-ben 10 százalék feletti mértékben esett a nyílászárószektor forgalma és 7-9 százalékkal a magyar gyártók kibocsátása. Az idén az importhányad tovább emelkedhet, a forgalom pedig újabb 10-15 százalékkal csökkenhet. Éves szinten a forgalom 20-25 százalékos mérséklődéséről számolt be a Napi kérdésére Richard Skene, a Holcim Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója. A legrosszabb helyzetet a készbeton-üzletágnál tapasztalja a Holcim: a beton iránti keresletet elsősorban a felújítások és energiatakarékossági projektek táplálják, új építkezések alig indulnak, a kereslet szerkezete jelentősen megváltozott. Az új építkezések számának visszaesése intenzívebb árversenyt is indukált. Pouzet szerint a projekttermékek - többek között a cement, a tetőcserép vagy a tégla - eladásai 40-50 százalékkal is csökkentek a 2009-eshez képest, áruk pedig 15-20 százalékkal esett. Szintén csökkenő ár, azonban kissé emelkedő forgalom jellemzi a szigetelőanyagok, szerszámok és festékek piacát.
A magyarországi nyílászárók árát Prohászka szerint az importforrásból - akár 20 százalékos ottani állami támogatás mellett - érkező termékek szorítják le, amelyeket már a hazai gyártók alapanyagköltségeinek közelében meg lehet kapni. Az egyre drágább alapanyagok mellett a munkaerő terheinek csökkentése csak 1-2 százalékos előnyt jelent a hazai gyártóknak, az árakat azonban nem tudják növelni. A beépítési díjak esetében 4-5 százalékos, az alap- és szigetelőanyagokéban pedig 5-6 százalékos emelkedésre lehet számítani jövőre. Emiatt is lenne fontos minél előbb elindítani az Új Széchenyi terv (ÚSZT) programjait, jelenleg ugyanis nincsenek elérhető pályázatok erre a célra - mondta Prohászka, aki szerint az energetikai célokat stabil programokkal, minőségarányos támogatással, nem pedig az árérzékenység miatt népszerű olcsó termékekkel lehet elérni. Az ÚSZT-pályázatok az elnök szerint akár negyedével is megdobhatják a szektor forgalmát.
Ennek ellenére a kereskedők és gyártók raktárkészleteiket még nem kezdték el feltölteni - elsősorban anyagi okokból. Skene szerint a programok várható hatása nem érinti a Holcim tevékenységét, a társaság raktárkészleteit a várt kereslet szerint alakítja, a lehető legalacsonyabb mennyiségre törekedve. A vezérigazgató egyelőre nem lát fellendülésre utaló jeleket, a folyamatok inkább további visszaesést vetítenek előre. A piac újjáéledésére számít jövőre a Saint-Gobain, különösen a felújítási szegmensben, elsősorban a napkollektorok és solar rendszerek területén bővíti termékpalettáját a vállalat. Az idei második félévben a társaság forgalma év/év alapon emelkedett, ez azonban főként a tavalyi áfaemelés miatti alacsony bázisnak köszönhető. Az idén a tavalyi forgalmi szint elérésére számít a társaság.
