BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Szigorítaná a számvevőszék a 4-es metró szerződését

2010. szeptember 21. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azt javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy módosítsa a négyes metró finanszírozási szerződését - derül ki egy, a Krónika birtokába került számvevőszéki jelentésből. A módosítást az indokolhatja, hogy a beruházáshoz jelentős összegű állami forrás kapcsolódik, így indokolt az erősebb állami kontroll.

Az állami forrás jelenléte önmagában még nem követelné meg a szigorúbb kontrollt, ám az már igen, hogy pillanatnyilag teljes zavar uralkodik a beruházás ellenőrzésében. A jelentés megállapítja, hogy a BKV nem alakította ki a gazdaságos beruházás feltételeit, a főváros pedig nem kérte ezt számon a társaságon. A felelősség kérdése konkrét esetekben is okoz problémát, így nincs gazdája az építkezés elhúzódása miatt kialakult forgalomszervezési problémáknak.

Márpedig itt nem csip-csup ügyekről van szó. A Fővám téren a tervek szerint 980 napig tartott volna a forgalomkorlátozás és elterelés, ez azonban mintegy 1500 napig tartott. A vásárcsarnok körül pedig az eredeti tervek szerint 126 napig tartott volna a felszíni átrendezés, ehelyett azonban több mint tízszer hosszabb ideig, 1316 napig nem végeztek a munkákkal. A főváros nem kívánta kommentálni az egyelőre nem nyilvános jelentés megállapításait.

Az ÁSZ a kontroll mellett igen komoly biztosítékot is javasol a finanszírozási szerződésbe iktatni. A jelentés szerint ugyanis jó lenne, ha bizonyos esetekben a fővárosnak vissza kellene fizetnie az állami támogatást. Például akkor, ha az önkormányzat privatizálni akarja a BKV-t, illetve ha eladná a támogatással megvalósított beruházás bármely létesítményét.

Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a fővárosra irdatlan pluszteher hárulhat. A metróprojekt szerződése szerint az első szakasz 370 milliárd forintos költséggel bír, amelyből az állam 80, Budapest pedig húsz százalékot ad. Ezek szerint ha a főváros túl akarna adni a BKV-n - amire jelenleg kevés esély van, tekintettel a társaság pénzügyi állapotára, korrupciós botrányaira és átláthatatlan működésére -, vissza kellene fizetnie az államnak mintegy 300 milliárd forintot, ami Budapest éves büdzséjének több mint kétharmada. Ha ezt a passzust beillesztik a szerződésbe, lehetetlenné válna a BKV rendbetétele külső finanszírozás bevonásával.

F. Emese Szabó
F. Emese Szabó

Ez is érdekelhet