Könnyebbé válik a kis- és közepes vállalkozások indulása a közbeszerzési eljárásokban - az augusztus 12-én kihirdetett jogszabály-módosítások java szeptember 15-étől lép hatályba, a többi, ami a Közbeszerzések Tanácsára vonatkozik, már hatályos. Az új szabályok egyrészt a kkv-k helyzetének javítását szolgálják, másrészt csökkenteni próbálják az adminisztrációt.
A kkv-szektor jelenléte a közbeszerzésekben ellentmondásos. Darabszámban dominánsak, hiszen a Közbeszerzések Tanácsának 2008-as beszámolója szerint a 3911 tender 70,8 százalékát megnyerték, értékben azonban messze nem ennyire erősek: itt csak 39,1 százalékot tudhattak magukénak.
Az új szabályok értelmében az értékarányt növelendő kötelező lesz az ajánlattevőknek részajánlatokat kiírni, emellett jóval egyszerűbb lesz a pénzügyi alkalmasság igazolása is. Eddig ez igen szigorú volt, így még alvállalkozóként sem igen indulhattak a kisvállalkozások nagyobb tendereken. Ezt úgy próbálja enyhíteni az új szabályozás, hogy egy kezdő vállalkozás ajánlatot tehet, ha működése óta már volt a pályázat értékének megfelelő árbevétele (tízszázalékos érték alatti pályázati részvétel esetén elég a beszerzési érték tizedének megfelelő árbevétel).
További változás, hogy a nemzeti értékhatárú közbeszerzési eljárásoknál már nemcsak egymilliárd forint feletti árbevételű cégeket lehet kizárni az eljárásból. Árubeszerzés és szolgáltatás esetén már a százmillió forint alatti árbevételű cégek is kizárhatók, vagyis a legfeljebb 50 millió forint értékű tendereknél a kisebb cégek versenghetnek egymással.
Az adminisztratív kötelezettségekben hoz könnyebbséget, hogy az ajánlattevő nem kérhet olyan igazolást, amely bármilyen közhiteles vagy hatósági nyilvántartásból megállapítható elektronikusan. APEH- és VPOP-igazolást sem kérhet az ajánlattevő, ha a társaság szerepel a köztartozásmentes cégek adatbázisában (jelenleg több mint 16 ezer cég van benne). Az egyszerűsítések része, hogy valamivel enyhébben kezeli az új szabály a hibákat és hiánypótlásokat - ezzel megakadályozható, hogy formai okok vagy akár egy elírás miatt vissza kelljen dobni egy pályázatot.
