Nem kapkodja el a kormány az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) forrásátcsoportosítását és az Új Széchenyi terv (ÚSZT) kialakítását - utóbbi 2011. január közepén startol. Az ÚMFT nagyprojektjeiről és kiemelt projektjeiről a kormány július közepén kapott tájékoztatást az érintett munkacsoporttól, amelytől újabb egyeztetéseket kért. Vagyis elhalasztotta annak eldöntését, mely programok álljanak le, illetve csússzanak. Egyelőre még az sem nyilvános, mikorra születnek meg ezek a döntések.
Az önmagában nem baj, ha a kormány nem kapkodja el az átalakításokat, hiszen a 2008 végén rohamtempóban meghozott döntések, amelyek a források felszabadítását célozták, sem hozták meg a várt sikert. Az idő ugyanakkor valamelyest mégis sürget. Jelenleg 136 elérhető pályázat található a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) oldalán, a gazdaságfejlesztési operatív program keretében azonban mindössze 15. Az év végéig hónapról hónapra csökken a nyitott pályázatok száma, jövő januárra pedig mindössze négy ilyen marad.
Ez azt jelenti, hogy az ősszel elkezdenek elfogyni a lehetőségek, így jövőre szinte nulláról fognak indulni az új programok, hacsak nem kezd el a fejlesztési ügynökség a kormánnyal együttműködve az ÚSZT-re hangolt pályázatokat előre kiírni. Egy ilyen már megjelent, egy korábban felfüggesztett, kutatás-fejlesztést támogató tender esett át ráncfelvarráson.
A pályázatok elapadásának és az ebből következő időszakos megtorpanásnak még akkor is lehetnek káros hatásai, ha az új támogatási rendszer a mostaninál fényévekkel jobb lesz. Ebben a tekintetben egyébként igencsak derűlátó az AAM Tanácsadó Zrt., amely korábban sokat kritizálta az ÚMFT-t: az ÚSZT-vel kapcsolatban megjegyzi, az sokkal fokuszáltabb, kellő mértékben koncentrál a gazdasági teljesítmény növelésére és magában hordozza a versenyképesség növelését és a munkahelyteremtést.
Azt ugyanakkor lapunk kérdésére megjegyezték: a futó projektek hiánya újra piacvesztést, ezen keresztül likviditási, foglalkoztatási problémákat okozhat. Ezért fontos a fejlesztési források dinamikus és folyamatos kiáramlásának biztosítása az átalakítás közben is - mondta Cserneczky Tamás, az EU-üzletág vezetője.
