A kormány első intézkedéseinek köszönhetően a fiatal orvosok döntő többsége úgy döntött, hogy szülőföldjén marad, így szeptembertől a kórházak hiányterületeire is várható fiatal orvos - állította Cserháti Péter, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős helyettes államtitkára. A megváltoztatott rezidensrendelet nyomán a távozást fontolgató végzős orvostanhallgatók közel öthatodát sikerült itthon tartani a magyar betegellátás és a szakorvosképzés számára. A szakorvosképzésbe 231 fővel több orvos lépett be, mint amennyi ezt a kormány intézkedése nélkül tette volna. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Papp Magor emlékeztetett arra, hogy az orvosegyetemek hallgatói önkormányzatának felmérése szerint a végzős hallgatóknak mintegy kétharmada nem lépett volna be a magyar szakképzési rendszerbe, ha hatályba lépnek az előző kormány rendelkezései. Sélleiné Márki Mária, a szolnoki kórház főigazgatója hangsúlyozta, hogy a súlyos orvoshiánnyal küszködő szolnoki kórházba az új kormány intézkedésének eredményeképpen a meghirdetett 34 rezidens álláshelyre 41-en jelentkeztek, közülük 16-an hiányszakmában szeretnének elhelyezkedni.
