A nemzetközi hírek és az erőteljesen emelkedő tőzsdei árak hatására megélénkült a hazai gabonapiac és a budapesti értéktőzsdei áruszekciója is az elmúlt hetekben. A vidékfejlesztési tárca adatai szerint az elmúlt két hétben a búza és árpa ára és jegyzései 20 százalék körüli mértékben nőttek. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) gabonapiaci jelentése szerint a legjelentősebb emelkedést a takarmányárpánál mérték, aminek az az oka, hogy szinte egyáltalán nem lehet már árpát venni a piacon. A takarmánykukorica jegyzése is meglódult, már tonnánként 47 ezer forint körül jár - a takarmánygyártók által bejelentett áremelés miatt élénkül az állattartók kereslete is, de a kőolajárakkal együtt mozgó bioetanol drágulása és a bekeverési arányok emelése ugyancsak hatással van a termény árára. Az idei terméskilátások most is biztatók - persze csak ott, ahol sikerült egyáltalán elvetni a kukoricát. A minőségi, étkezési búza iránti kereslet a fizikai piacon egyre élénkebb, a termelőknek kínált árak naponta változnak, jobbára fölfelé. A tisztított étkezési búzáért három napja még 41 ezer forintot adtak volna, tegnap már 44 ezer forintot ajánlottak egy tonnáért - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Mivel azonban még mindig messze van a két évvel ezelőtti rekordjától, ezért várhatóan a legtöbb termelő, aki tárolja a minőségi terményét, kivár az értékesítéssel - ahogyan esetleg az elmúlt évben is tette. Kereslet akad, némi export is, azonban a nagyobb tételekben vásárló kereskedők többsége kivár, amíg a betárolt gabonák tisztítása és laborvizsgálata véget ér, és biztos minőségű árut vehetnek. A malmok többsége továbbra is likviditási problémákkal küszködik, az AKI szerint egyre jellemzőbb tendencia, hogy csak kisebb, olykor heti feldolgozásnyi készleteket vesznek. A jelentés szerint már a hazai piacon is a csúcspontjához közeledhet a búza ára, de a spekulatív elemek és a jó minőségű étkezési búza hiánya miatt még előfordulhat egy kisebb, pár ezer forintos drágulás.
