Véget kell vetni annak a szokásnak, hogy a szülész orvosok egy része előre rögzíti tarifáját - mondta el sajtótájékoztatóján az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke, a Fidesz szakpolitikusa, Mikola István. A volt egészségügyi miniszter elmondta: megkereste őt egy kismama, aki arról számolt be, hogy több tízezer forintot már összegyűjtött a nemsokára esedékes szülésre, orvosa pedig közölte vele, csak gyűjtsön még. A politikus szerint - aki reméli, precedens lesz az ügyből - ezt az eljárást hivatalból kell üldözni. Mikola ennek érdekében egyeztet majd a szülészeti szakma vezetőivel, az országos tiszti főorvossal, de - mint a nemzeti hírügynökségnek elmondta - az egészségügyi bizottság is napirendre tűzi a témát. Úgy véli, aki előre pénzt kér egy finanszírozott ellátásért, az bűncselekményt követ el. Mint kifejtette, sokan azért nem vállalnak gyereket, mert nem tudják kifizetni a választott orvos által előre meghatározott 70-100 ezer forintot. Mikola persze arról is beszélt, hogy senkinek sincs illúziója azzal kapcsolatban, hogy a paraszolvencia kérdése az egyik napról a másikra megoldható lenne. Némiképp meglepő módon közölte viszont, az orvosok is eltökéltek ennek a kérdésnek a rendezésében.
A szakember szereplésének különös hangsúlyt adhat, hogy sokan vélték úgy, feltűnően háttérbe szorították az egykor még miniszterelnök-helyettesi posztra is várományosként megjelölt Mikolát (egyébként manapság a korábban a Fidesz egészségügyi programját jegyző Pesti Imre nevével sem igen lehet találkozni). A kormánypárton belüli híresztelések szerint a volt miniszter esetleg az Országos Egészségpénztárat vezetheti majd. Ezt egyelőre senki sem erősítette meg, de a sajtótájékoztató a politikai porondra való visszalépés első jele lehet.
