BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Adóügyben még kevés a konkrétum

2010. május 25. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hiába hozta nyilvánosságra a Fidesz a kormányprogramját, abban semmivel sincs több konkrétum az adóátalakítással kapcsolatban a korábbi hetek ötleteléseihez képest - bár a radikális, gyors adócsökkentés és reform már nem a program részeként jelent meg, hanem az MKIK és a VOSZ kívánságai között. A program koncepciók nélkül annyit szögez le az adómódosításokkal kapcsolatban, hogy csökkenteni kell a jövedelmet és emelni a fogyasztást terhelő adókat - amellett, hogy a bérjárulékokat tovább mérsékelnék. Ezek a célok nehezen értelmezhetők első pillantásra. A jövedelemadó szintje ugyanis egyáltalán nem tekinthető magasnak, hiszen az 17 százalék - ötmillió forint adóalapig, vagyis 3,9 millió forint bruttó bérig - a szuperbruttóra, 21-22 százalék a bruttó bérre vetítve. Ez a kulcs a hatályos törvények szerint ráadásul 15 millió forint adóalapig - 11,8 millió forint bruttóig - tolódik ki jövőre, ami lényegében egykulcsos rendszert jelent.

A fogyasztási adóknál a további emelés tűnik nehezen kivitelezhetőnek. Az áfa normál kulcsa 25 százalék, vagyis ha itt emelni akarna az új kormány, akkor a kedvezményes kulcsot kellene megszüntetnie. A program annyit megemlített, hogy az adók helyi leosztása nem hat kedvezően az önkormányzatokra. Az adóbevételek java ugyanis nem aszerint kerül vissza a helyhatóságokhoz, hogy az ottani vállalkozók, magánszemélyek mennyit fizettek be a büdzsébe. A program szerint ez nem sarkallja arra a vállalkozásokat, hogy fegyelmezetten megfizessék az adókat, hiszen abból úgysem részesülhetnek. A mostani rendszer helyett olyat kellene kialakítani, amely többet hagy az egyes önkormányzatoknál - így a szegényebb önkormányzatok, ahol nincs számottevő vállalkozói tevékenység, jóval kisebb visszaosztott adóbevételhez juthatnának.

F. Emese Szabó
F. Emese Szabó

Ez is érdekelhet