Az APEH hátralékállománya 2000 milliárd forint fölé emelkedett, ebből 200 milliárd minősíthető behajthatatlannak - derül ki az adóhatóság kimutatásából. A hátralék hetven százaléka nem működő gazdálkodóknál halmozódott fel, húsz százaléka működőknél, tíz százaléka pedig magánszemélyeknél van. Emiatt várhatóan nem csak 200 milliárd forint marad beszedhetetlen. Jelenleg 120 ezer vállalkozás ellen folyik végrehajtási eljárás, összesen 1600 milliárd forint értékben a feketelista.hu adatai szerint - 2001 óta összesen több mint 292 ezer cég ellen indult végrehajtás. A 120 ezer cég között 55 ezerre tehető azok száma, amelyek legalább egy éve a listán vannak - hetente több mint ötezren kerülnek fel oda és nagyjából ugyanennyi ügy fejeződik be. A végrehajtás alá vont cégek száma ugyanakkor évente nyolc-tíz százalékkal nő. Ez nem az adócsalások emelkedésének következménye, hanem az adóhatóság fejlesztéseinek köszönhetően egyre gyorsabban érik utol az adósokat. A végrehajtási eljárás alatt álló cégek között 25 olyan található, amelynek adótartozása meghaladja az egymilliárd forintot, az első helyezett 6,7 milliárd forint tartozást halmozott fel. Ezen összegek jellemzően nem az évek alatt felhalmozódni hagyott tartozásokból tevődnek össze, hanem egy-egy revízió során derül fény a több évig folytatott csalásra.
