BUX 139096.62 -0,5 %
OTP 45750 -0,13 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Több cég alakult, mint ahány megszűnt

2010. május 6. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Még mindig több céget alapítanak, mint ahány megszűnik, derül ki az Opten Kft. áprilisra vonatkozó cégadataiból: 10,5 ezer cég szűnt meg, miközben 15,9 ezer alakult. Az első négy hónapban 5650-re rúgott a bedőlések száma, ami ötszázzal több, mint a tavalyi hasonló időszaki adat. Emellett 1433 cég ellen indult végelszámolási eljárás, ez több mint kétszázzal haladta meg a márciusi számot. Az első négy hónapban pedig több mint 4900 társaság jutott erre a sorsa. A végelszámolások emelkedése - tavaly április végéig 4450 ilyen eljárás indult - mindenképpen pozitív, ez ugyanis annak a jele, hogy egyre több cégvezető akar tisztességes módon kivonulni. Az azonban már kevésbé számít jó hírnek, hogy ismét emelkedni kezdett a cégalapítások száma, áprilisban mintegy 4400, az idén pedig mintegy 16 ezer új cég jött létre. Áprilisban csak alig maradt el az alapítási adat az egy évvel ezelőtti számtól, februárban azonban még több mint hat százalékkal volt kisebb az idei a tavalyi adatnál. A gondot az jelenti, hogy az esetek többségében olyanok alapítják ezeket a cégeket, akik korábban több másikat már bedöntöttek.

F. Emese Szabó
F. Emese Szabó

Ez is érdekelhet